Eötvös Péter nagyjából öt évvel ezelőtt hívott meg vendégprofesszornak, amely felkérés nagyon megtisztelő volt, és valljuk be egy mesterkurzus keretei bár nagyon behatároltak, hiszen rövid idő áll rendelkezésre, mégis sokkal szabadabban érezheti magát az ember mint egy nagy oktatási intézmény keretein belül.

– Ezek szerint most jött el az idő, hogy még hivatalosabb kereteket kapjon az együttműködés?

– A praktikus ok az, hogy Eötvös Péter szeretné, hogy olyasvalaki legyen mellette, aki hosszabb távon is folytatni, szakmailag segíteni tudja majd az alapítvány tevékenységét, és akinek van közvetlen és részletes tapasztalata az ő általa évek alatt kifejlesztett és vezetett műhelymunkában. Én eddig társprofesszorként működtem, és azt hiszem, hogy a mostani tisztség az eddigiekhez képest formailag is fontos, például ha adott esetben az alapítvány hivatalos képviseletét kell ellátnom itthon vagy a nemzetközi porondon.

– Az említett műhelymunka, hogyan valósul meg az alapítvány keretein belül?

– Évi három-négy mesterkurzust tartunk karmestereknek és zeneszerzőknek, amelyek legfőbb vonzereje, hogy vendégként minden esetben jelen van egy világszerte ismert zeneszerző, akinek a műveivel éppen foglalkozunk. Úgy vélem, hogy a művészetben a személyes találkozás tényét nem lehet túlértékelni. Gondoljunk csak bele milyen jelentősége volt, és mekkora inspirációt jelentett, amikor például a 70-es években Stravinsky Budapestre látogatott. A mesterkurzusok sorozata egészült ki egy tavaly elindított mentorprogrammal, amely egy plusz egy éves képzés, és amelyen egyszerre két, pályája elején álló zeneszerző és két karmester vehet részt. Az első évben nekik is részt kell venniük a meghirdetett mesterkurzusokon, amelyekhez kapcsolódva plusz szakmai programokat szervezünk nekik.

A második évben aztán az alapítvány egy-egy zenekari koncert keretében nyilvános bemutatkozási lehetőséget biztosít számukra, Eötvös Péter pedig saját szakmai kapcsolatain keresztül is segíti karrierjük indulását. A svájci Art Mentor alapítvány kiemelt támogatásának köszönhetően így 2018 és 2020 között hat karmester és hat zeneszerző kap a világon egyedülállónak számító segítséget. Fontos részlet egyébként, hogy a mesterkurzusok mindegyike élő hangversennyel zárul, ahogy a mentorprogram  kifutása is a közönség előtti megmérettetés. Ettől lesz igazán tétje annak, ki mit tanul, illetve, hogy mit tud hasznosítani abból, amit mi nyújtani tudunk. Április 13-án lesz a mostani mesterkurzus zárókoncertje a BMC-ben, ahol többek között a finn Kaija Saariaho hárfaversenye hangzik el hazai bemutatóként a szerző jelenlétében.

– Kik azok a zeneszerzők, akikkel a mesterkurzusok során találkozni lehet?

– Azt tartjuk elsődleges szempontnak egy-egy vendég-zeneszerző kiválasztásakor, hogy kik azok a művészek, akikkel egy a kortárszene iránt is érdeklődő magyar, vagy külföldi hallgatónak, illetve a hazai közönségnek mindenképpen találkoznia kell. Innen a kurzus idejére szervezett zenés közönségtalálkozó, a MustMeetComposers címe is. Fontos, hogy nemzetközi vonzereje is legyen annak, amit kínálunk, mivel csak így biztosított, hogy műhelyünk, a helyszínként szolgáló Budapest Music Centerrel, és zenekari partnereinkkel, az Óbudai Danubia Zenekarral, vagy az UMZE Kamaraegyüttessel együtt része legyen a nemzetközi körforgásnak.

Nem bizonyos zeneszerzői irányzatokat, iskolákat követünk tehát, hanem Eötvös Péter személyén keresztül a nemzetközi szakma legjobbjait célozzuk meg. Így járt itt többek között Heinz Holliger vagy Matthias Pintscher is. Emlékszem, hogy egyik mesterkurzusunk alkalmával egyszerre tartózkodott a BMC koncerttermében Kurtág György, Eötvös Péter és Helmut Lachenmann. Nem mondom, hogy nem kezd remegni az ember lába, amikor az európai zenetörténet és szellem ilyen koncentrációját testközelből tapasztalja, de a tréfát félretéve, azért ez elképesztő érzés, és persze nagy büszkeség is.

– Egy-egy kurzus programja milyen megfontolások mentén áll össze?

– Elengedhetetlennek tartom, hogy a kortárs zene egyfajta természetességgel legyen jelen egy karmester, avagy egy zenei együttes életében. A megfelelő információkkal, stílusismerettel és kifejezésmódokkal tisztában kell lennie minden karmesternek. Legutóbb például a régizene egyik avatott tolmácsolóját, Philippe Herreweghét hallottam Brittent vezényelni, s hogy a saját példámmal éljek, nekem ugyanolyan megoldandó karmesteri feladat a Rádiózenekarral Mahler Harmadikját dirigálni, mint mondjuk a Szomorú vasárnap variációk című saját művemet.

A fiatalok részéről komoly intellektuális igényre és kíváncsiságra van szükség ahhoz, hogy megtanuljunk egy adott nap délelőttjén Sibeliust, majd délután Saariahót vezényelni, s válaszolva a kérdésre, a kurzus-koncertek mindig úgy épülnek fel, hogy vezényelni kell a meghívott vendég egy darabját, a mentorált fiatal zeneszerzők erre az alkalomra írott új kompozícióit, illetve egy már kanonizált zeneművet.

– Hogy látja az alapítvány jövőjét?

– Organikusan szeretném folytatni a megkezdett munkát, a mentorprogramban – ami valóban a gyakorlati, valóságos szakmai életbe való belépést segíti elő – nagy fantáziát látok. Talán egyedülállónak is mondhatom, hiszen hasonlóan átfogó mentorálást csakis vezető zenekarok szoktak néha végigvinni a saját vállalásaik mentén. A távlati terveknek igazodnia kell a támogatási rendszerünkhöz, hiszen több külföldi alapítvánnyal van kapcsolatunk, akik a maguk szintjén kizárólag közép és hosszabb távon gondolkodnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés