... Pár hete új rendezésben mutattuk be Szegeden Verdi művét, s az előkészítés azt jelentette, hogy szinte egy teljes évet tölthettem ennek a zseniális operának társaságában, bűvkörében. Mindenekelőtt szeretném kijelenteni a fentiekkel szemben: véleményem szerint a Trubadúr drámai vonalvezetése lenyűgöző, s ennek megfelelően librettója egyike az operairodalom legnagyszerűbb alkotásainak. ...
Budapestre érkezik a New York-i Met közvetítésekből a magyar közönség számára is ismert művészházaspár, Diana Damrau és Nicolas Testé. Belcanto-gálájukkal az elmúlt években a világ számos koncerttermében arattak sikert, a Müpába is e repertoár legszebb áriáit és duettjeit szólaltatják meg.
Budapest – Bartók Béla három színpadi műve – A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára – hallható június 11-én a Bartók-maratonon a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon.
... Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondta, hogy A fából faragott királyfi után A csodálatos mandarin, majd A kékszakállú herceg vára hangzik el, végül az estet ismét A fából faragott királyfi előadása zárja. A szünetekkel mintegy 5 órásra tervezik a maratont. Hozzátette: a produkciónak otthont adó Jégcsarnokban a zenekar olyan kiállásban jelenik meg, ahogy azt Bartók megírta. ...
... A miskolci operafesztivál június 10. és 19. között várja az érdeklődőket a koncerteken túl előadásokkal, konferenciával és ősbemutatóval is.
Az előadás szereplői levonultak a színpadról és egyedül hagyták James Levine-t, a New York-i Metropolitan Opera főzeneigazgatóját, az est karmesterét, hogy hallgassa a zenekar és az operaház közönségének ütemes tapsát, amellyel nemcsak Mozart Szöktetés a szerájból című operájának vezénylését, hanem az elmúlt 40 év munkásságát köszönték meg.
A művésznő thereminen előadott ’Once upon a Time in The West’ (’Volt egyszer egy Vadnyugat’) című felvétele kapta a Los Angeles-i székhelyű The Akademia Music Award szavazásán a ’A legjobb feldolgozásnak’ járó elismerést.
A hegedű és theremin művész tehetségét már számos díjjal méltatták hazánkban. A Liszt- és Artisjus díjas hegedű- és theremin előadó, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja ezúttal nemzetközi elismerésben részesült.
METROPOLITAN OPERA LIVE IN HD 2016/2017 - az URÁNIA Nemzeti Filmszínházban!
urania-nf.hu
2016.04.29. 20:35
METROPOLITAN OPERA LIVE IN HD 2016/2017 - JEGYELŐVÉTEL
Helyszín: Díszterem
A Metropolitan Opera új évadja október 8-án kezdődik Wagner Trisztán és Izolda című művével, mely egyike az évad új bemutatóinak.
Jegyek kaphatók 2016. április 28-tól az Uránia Nemzeti Filmszínház jegypénztárában, valamint április 30-tól online a Filmszínház honlapján és az Interticket jegyirodáiban, változatlan áron. A Jegymester hálózatán a jegyek 2016. május 6-tól kaphatók.
Jómódú, párszi családba született 1936. április 29-én Bombay-ben. Apja, Mehli Mehta – aki műkedvelő muzsikus volt – alapította a város első szimfonikus zenekarát.
KIROBBANÓ SIKERREL ZÁRULT A 36. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
prae.hu
2016.04.28. 20:51
Vasárnap a Carmina Burana fergeteges előadásával ért véget Martin Grubinger parádés előadásában a 36. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Utcán és téren, hagyományos koncerthelyszíneken, színházakban, múzeumokban izgalmas kínálattal, 48 helyszínen 226 programmal találkozhatott a külföldi és hazai érdeklődő a fesztivál két és fél hete alatt.
Majdnem háromszázezren látták már azt a videót, amelyet múlt szombaton készített egy néző a Bécsi Állami Operaházban. Az előadásban három világsztár szerepelt, Jonas Kaufmann, Bryn Terfel és Angela Gheorghiu. Utóbbi lekéste a jelenetét a harmadik felvonásban, ezzel megállásra kényszerítve partnerét és a zenekart. Egyesek szerint Kaufmann sikerére volt féltékeny a szoprán, az ügyelő szerint félreértésről volt szó. Megpróbáltuk itthon és a nagyvilágban hasonló eseteket keresni.
... Aki nem kapott jegyet a Toscára (hónapokkal korábban elfogytak, állójegyre meg órákat kellett várni az előadás előtt), múlt szombaton megnézhette az online közvetítést. Nem sokkal később azonban egy videó kezdett el keringeni a hálón, amelyben Cavaradossi hiába vár partnerére a harmadik felvonásban. Az előadás leáll, olaszul énekli Kaufmann: „nincs szopránunk”, majd elneveti magát és németül elnézést kér a nézőktől. ...
90 éve, 1926. április 25-én mutatták be a milánói Scalában Giacomo Puccini Turandot című operáját, amelyben az egyik legismertebb és legnépszerűbb ária, a Nessun dorma is felhangzik.
... Az utolsó opera
... A háromfelvonásos lírai dráma megszületése Puccini egyre súlyosbodó gégerákja miatt lassan haladt, s a zeneszerző még nem végzett a munkával, amikor 1924. november 29-én meghalt. Halála miatt az 1925 áprilisára tervezett premiert el kellett halasztani, a művet - a karmester Arturo Toscanini hozzájárulásával - vázlatai alapján Franco Alfano fejezte be. Puccini megjósolta Toscanininek, hogy művét befejezetlenül fogják előadni, s így is történt. Az 1926. április 25-i premieren a milánói Scalában Toscanini a harmadik felvonásban, Liu halála után a komponista által leírt utolsó ütemnél letette a pálcát, és azt mondta: "Az operának itt a vége, mert a Maestro ennél a pontnál halt meg." A teljes mű csak a második estén hangzott el. ...