A napokban szinte lehetetlen nem találkozni Domingoval, a Brits díjazottjaként, Wagner lemezét, az olasz dalok CD-jét, valamint a televízióban interjúit hallgatva. De a kevésbé ismert opera, melynek főszerepét a Covent Garden Operaház színpadán énekli kegyetlenül éles helyzetben mutatja be őt: nemcsak a hangját kell bemutatnia, hanem a fizikai állapotát is.

Teljes erőből vívni, miközben szívét-lelkét kiénekli nem a legjobb módja annak, ahogyan egy 65 éves embernek törődnie kell magával.

Domingo jutalomjátéka Alfano: Cyrano de Bergerac operája. Jóllehet majdnem senki sem hallott erről az olasz zeneszerzőről, mindenki hallhatta zenéjét, hiszen ő fejezte be Puccini Turandotját. Alfano Cyrano-ja egy gyönyörűen megszerkesztett mű, sokatmondó hősi szereppel, még akkor is, ha a mű nagy része Debussy stílusában íródott.

Mindnyájunknak van elképzelése Cyrano-ról – vívó, költő, próbára tett szerető – az enyém mindeziáig Gerard Dépardieu Cyranoja volt, akinek orgánuma számomra a legelőkelőbb helyre helyezte őt.

Amikor Domingo megjelent a színpadon, felismerhetetlen volt – kócos haj, beesett arc, horgas orr. Ázott patkánynak nézett ki a színpadot betöltő hetvenkedő katonák között, a Francesca Zambrello rendezésében bemutatott opera nyitó jelenetében.

De amint kinyitotta a száját tudtuk, hogy ő az: hangja még csodálatosan friss és koncentrált, szárnyaló. Amikor vívni és egyidejűleg szónokolni kezdett, gyorsnak és ügyesnek tűnt, melyet a színházi illúzió, az őt körülvevő ügyesen megszerkesztett színpadkép is elősegített. Zambrello színpadi varázslata egy ideig távol tartotta őt, - amikor a gasconi kadett színpadra lépett, és egy halálra szánt csapat kardot rántott, hogy tőrbe csalja őt, - de a továbbiakban Domingo biztosan uralta a drámát.

Az aggodalmas, fájdalmas sóhaja, amikor szeretett Roxanja felfedi Christian iránti szerelmét, páratlanul megható. Amikor kézbe veszi a fiatal botladozó kadett sorsát, (melyet jól alakít Raymond Very) a nagylelkűsége szívet tépő.

De a hármas zárójelenet az első felvonás végén elrepül, mint a rakéta, amikor Cyrano súgása átváltozik közhelyből, szívből jövő szavakká: néhány mágikus momentum, Sandra Radvanovsky meleg szoprán hangja remekül kiegészíti Domingo szenvedélyes hangját, és Mark Elder varázslatos hangokat csal ki a zenekarból. Alfano zenéje Verdi minőségű zenévé nő.

A francia témájú opera nagy része méltóságteljesen kígyózik és Peter J Davison díszletei ebben sokat, segítenek, de az emocionális rész háttérbe szorult. Mégis amikor a végkifejlett elérkezik még egyszer, feléled, ahogy Domingo is.

Minden unalmas momentumot elfelejtetett azonban amint halálosan megsebesülve és vérezve, a hangja, gesztusai, testbeszéde, mind egy életen át elfojtott szenvedélyét fejezte ki. Ez egy igazi dráma volt, melyet teljes hiteleséggel ábrázolt.

Domingo nemrégiben azt nyilatkozta, hogy 70 évesen már nem fog színpadon énekelni. Fogadni mernék azonban, hogy ezt fogja tenni.

A cikk magyar fordítását most is külföldön áló Domingo-rajongó társunknak köszönjük!