A Bruckner szimfónia akkor is kihívás lett volna, ha előtte az említett művek hangzottak volna fel. A maga majd egy órányi terjedelmével, megtévesztően egyszerű, könnyen dúdolható dallamaival, amelyek a feldolgozás során bonyolult nagyformák részeivé válnak, kimerítő hallgatnivalót kínál.
Ticciati, a 33 éves brit karmester tehát bátorságról már előre, hallatlanul tanúbizonyságot tett.

Jó hír, hogy legnagyobbrészt igazolta, nem vakmerőség volt beleállnia ebbe a kalandba. Már a Tannhäuser első ütemei után kiderült, legyen bármilyen fiatal, tudta a zenekart úgy irányítani, hogy a zeneszerző szelleme megjelent a hangok mögött. Olyannyira, hogy a felidézte a terem nagy Wagner-varázsait, és sajnálkoznom kellett, hogy az egésznek tíz perc után egyszercsak végeszakad…

A kürtverseny nagyobb népszerűségnek is örvendhetne, de mint említettem, erős versenytársai vannak. Hogy megszólaljon, ahhoz, úgy látszik, kell az a bizalmi viszony, amely a Fesztiválzenekar és közönsége között van. Meg egy olyan kürtös, mint Vlatkovic. Hangszerén abszolút biztonsággal otthon van, póztalan muzsikálását figyelve úgy tűnt nincs ennél egyszerűbb dolog. Pedig ott ólálkodott Till Eulenspeiegel is, a lassú tétel némely megszólalásai pedig már a Négy utolsó éneket előlegezték, amely még hat évet váratott magára ennek megírása után.

Ha valaki egy olyan együttes elé kerül, mint a Fesztiválzenekar és Brucknert választja, vagy kell vezényelnie, biztosra mehet a tekintetben, hogy még ebben a hatalmas, zenekarpróbáló szimfóniában is minden instrukciója követve lesz. Persze csak, ha tudja, mit akar. Nos, a fiatal karmester nagyon is tisztában volt vele, hogyan épül fel a mű. Keze alatt a zenekari szólamok tökéletesen a helyükön voltak.

Kiegyensúlyozottan viszonyultak egymáshoz, feltárva így a zenei szövet finomságait. Ticciati a hangzásarányokat is pontosan állította be, a fortissimók az erőteljes rezes jelenléttel együtt sem váltak fülsértően harsánnyá. A vonósok, különösen a lassú tételben, néhol azt a szépséget is elérték, aminél nincs tovább. Így a mű monumentális és intimebb pillanatai is maximálisan érvényesültek.

De az ilyen nagy romantikus műveknek megvan az a tulajdonságuk, hogy ilyen szintű megszólaltatásuk önmagában is hatalmas energiákat igényel egy karmestertől. Ahhoz, hogy az egyéniség hitelesítő pecsétje is rá legyen ütve az üzenetre, olyan tehetség – ez Ticciatinak láthatóan megvan – és tapasztalat kell, hogy mindaz, amit hallottunk, javarészt rutinmunka eredménye legyen, és maradjon erő az arra a kis pluszra is, ami erre szükségeltetik. Remélem, sőt hiszem, hogy néhány év múlva olyan produkciókat hallhatunk tőle, amelyek már ebben a tekintetben is értékelhetőek lesznek. És akkor a valódi, nagy közönségsiker is eljön.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés