| Friss hírek : Túl a nyolcvanon – Domingót szeretni nem muszáj, nem csodálni viszont lehetetlen |
Túl a nyolcvanon – Domingót szeretni nem muszáj, nem csodálni viszont lehetetlen
papageno.hu 2021.02.20. 21:09
Caruso - 2021. február 9.
Csontig ható szél a Staatsoper jólismert árkádjai alatt 1997 februárjában. Egyesek úgy felszerelkeznek, mintha a Himalája K2-es alaptáborában lennének, pedig csak állójegyhez szeretnénk jutni Plácido Domingo másnapi (mint utóbb kiderült utolsó) bécsi Otellójára.
Az előadás előtt Hollender úr libben a függöny elé, hogy exkuzálja az erős megfázással küszködő a főhőst, aki akkoriban még „csak” a Három tenor egyike volt. Domingo „intelligensen énekelt”, próbált biztonsági köröket futni, csak hát Otello nem egy megúszható szerep. A művész érezhetően (és hallhatóan) egyre jobban szenvedett – a közönség szintén.
Végül a II. felvonás nagymonológjában annyira tarthatatlanná vált a helyzet,
hogy Domingo földhöz csapta a köpenyét és kisétált a színpadról. Függöny.
English version:
Beyond eighty - It is not necessary to love Domingo, but it is impossible not to admire it
Bone wind to the well-known arcades of the Staatsoper in February 1997. Some are equipped as if they were in the Himalayan K2 base camp, even though we only want to get a standing ticket to Plácido Domingo’s Otello in Vienna the next day (as it turned out last).
Prior to the performance, Mr. Hollender lobbed in front of the curtain to exclude the protagonist struggling with a cold, who was still “only” one of the Three Tenors at the time. Domingo “sang intelligently,” trying to run safety circles, but Otello isn’t a runaway role. The artist suffered significantly (and audibly) more and more - the audience as well.
Finally, the II. in the grand monologue of the act, the situation has become so unsustainable,
that Domingo slammed his cloak to the ground and walked off the stage. Curtain.
A művész azonban megrázta magát és jó félórás szünet után talán élete egyik legmegrendítőbb Otellóját énekelte. A rutinos róka persze tudta, hogy a szerep hanggyilkos részein már túljutott. A bécsi közönség – melyhez Domingót évtizedes aktív kapcsolat fűzi – szempillantás alatt megbocsátotta a színpad kurta-furcsa cserbenhagyását és hosszan ünnepelte kedvencét.
Sőt, éppen a jelmez kétségbeesett ledobása lett az a gesztus, amitől Domingo, a sztár szerethetővé vált, hiszen megmutatta esendő, emberi arcát azzal, hogy az arénában fel merte adni küzdelmét. Bárki más megbukhatott volna egy hasonló helyzetben, más helyett rögtön kerítettek volna egy covert, aki befejezi az előadást. Domingo azonban pótolhatatlan.
Ezzel nyilvánvalóan ő maga is tisztában van. A Parsifal CD-je után egy kritikusa A varázsfuvola felvételét javasolta, melyben Jessye Normant ajánlotta Sarastrónak, Domingo pedig természetesen Az Éj királynőjét kapta volna. Gonoszkodó szavak, melyeket azonban az idő valahol mégis igazolt. Hiszen Domingo azóta valóban szinte mindent elénekelt – Mozart koloratúr-démonjain kívül.
Lehet őt ezért kritizálni, csipkedni, mantrázni, hogy például „nem bariton, csak mélységek nélküli tenor kettő.” – Ami egyébként igaz is. Ám, ha valakinek kellemetlen hallgatni a magnélkülivé vált hangot, az egyre rövidülő frázisokat, kínos azon izgulni, hogy ha a művész letérdel a színpadon,
fel tud-e még segítség nélkül állni, egyszerűbb, ha elkerüli a Domingo-jelenséget.
Azt azonban érdemes tudomásul venni, hogy mind a 20. század egyik legnagyobb operaénekesének, mind a közönségének még szüksége van ezekre az estékre. Domingo nemrég hivatalosan is 80 éves lett. Nincs az operatörténetben olyan tenor, aki ebben a korban nem Altoum császárokat énekelt volna – szigorúan trónon ülve. De bariton se sok vállalta a megmérettetést. A nagyok közül Giuseppe Taddei és Rolando Panerai maradt igen sokáig a színpadon, Hans Hotter ekkoriban énekelte utolsó Sprecherét, de 80 felett Melis György is már csak néhány Tiborcot vállalt. Ezzel szemben Domingo – minden létező és elképzelhető rekordot megdöntve – ma is új és nagy Verdi-főszerepeket tanul, ültet agyba és torokba.
Nem kéne? Valóban nem. De tulajdonképpen ki elől veszi el a lehetőségeket? Sajnos nem igazán ostromolják olyan világszínvonalú baritonok a nagy színházak kapuit, akik a veterán Domingo miatt ne jutnának fellépési lehetőségekhez. A saját legendáján kívül mit rombol a művész egy-egy előadásával?
Domingo olyan régóta járja a világot városról városra, színházról színházra, hotelről hotelra, hogy az öreg hazatért Odüsszeuszhoz hasonlóan ő sem képes Pénelopéja mellett, tengeri kalandok nélkül élni. Persze az ithakai hajóshoz hasonlóan Domingo bukását is sokan várják. Túl nagy hatalom és túl régóta üzemelteti szerteágazó bizniszeit.
Legkésőbb két évvel ezelőtt a papírforma szerint bele kellett volna buknia a #metoo-kampány ellene felhozott vádjaiba. Bár a mozgástér szűkült, Domingo megrázta magát – talán valójában nem is értette a vádakat – s folytatta vándorútját. Tavaly nyáron az egyik első híresség volt, akit kórházba fektetett a koronavírus. Uborkaszezon volt, készültek a nekrológok.
Publikálni mégsem kellett őket: Domingo ismét talpra állt, hogy tovább halmozza a legeket, tovább fényesítse készülő szobrát. Szeretni nem muszáj őt, nem csodálni azonban lehetetlen.
English version:
However, the artist shook himself and after a good half hour break is perhaps one of the most shocking of his life
He sang his otello. The routine fox, of course, knew he had gotten past the killer parts of the role. The Vienna audience - to which
Domingo has been in a relationship for decades - in the blink of an eye he forgave the short and strange letdown of the stage and
he celebrated his pet for a long time.
Moreover, it was the desperate drop of the costume that made Domingo, the star, lovable, as he showedhis human face by daring to give up his fight in the arena. Anyone else could have failed in a similar situation,instead of others, they would have immediately fenced off a cover that would complete the performance. However, Domingo is irreplaceable.
Apparently he is aware of this himself. After Parsifal's CD, a critic suggested recording the magic flute, in whichJessye recommended Norman to Sarastro, and Domingo would of course have been given the Queen of the Night. Wicked words, however,
time is justified somewhere though. After all, Domingo has really sung almost everything since then - except for Mozart's coloratura demons.
One can therefore criticize, pinch, mantra that, for example, "he is not a baritone, only a tenor without depths." - Which is true anyway.
But if one is uncomfortable listening to the sound that has become seedless, the increasingly shortening phrases, it is embarrassing to worry that if the artist kneels on stage,
can you stand up without help, it’s easier to avoid the Domingo phenomenon.
However, it is worth noting that both one of the greatest opera singers and the audience of the 20th century still need these evenings.
Domingo recently officially turned 80 years old. There is no tenor in the history of opera who has not sung Altoum emperors in this age - strictlysitting on a throne. But not much of a baritone took part in the competition. Among the great ones, Giuseppe Taddei and Rolando Panerai remained on stage for a very long time,Hans Hotter sang his last Sprecher at that time, but over 80, George Melis also took on only a few Tiborcos. In contrast, Domingo
- breaking all existing and conceivable records - he still learns new and great Verdi lead roles, planting them in the brain and throat.
I should not? Not really. But who is he actually taking advantage of? Unfortunately, world-class baritones are not really besieged by big theaters, who would not have access to action because of veteran Domingo. Apart from his own legend, what does the artist destroy with a performance?
Domingo has been traveling the world from city to city, from theater to theater, from hotel to hotel for so long that, like the old Odysseus who returned home, he cannot
To live next to Penelope, without sea adventures. Of course, like the sailor of Ithaca, many are waiting for Domingo to fall. He has too much power and has been running his diversified businesses for too long.
No later than two years ago, according to the paper form, he should have fallen into the accusations against the # metoo campaign. Although the room for maneuver narrowed, Domingo shook himself
"Perhaps he didn't really understand the accusations," and continued on his journey. Last summer, he was one of the first celebrities to be hospitalized by the coronavirus. It was cucumber season, the obituaries were made.
However, they did not have to be published: Domingo got back on his feet to further accumulate the legs, to further polish his upcoming statue. You don’t have to love him, but it’s not impossible to admire him.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó