Paganini 1782-ben Genovában született szerényen élő családban, a hat gyermek egyikeként. Édesanyja háztartásbeli, édesapja szatócs volt, aki nem a művészeti értékek miatt taníttatta fiát a zene tudományára, hanem a pénz miatt. Korán felismerte ugyanis fia tehetségét, és az abból adódó anyagi lehetőségeket. Szüksége is volt erre, hogy szerencsejátékos szenvedélyét tovább űzhesse. Niccolót ötéves korától hordta zenetanárokhoz, és komoly szigorral nevelte. Már hétévesen órákat kellet naponta gyakorolnia, és ha nem teljesítette az aznapra megszabott teendőket, apja egy kamrába zárta, és csak akkor engedte ki, amikor már megütötte a napi szintet. Mindezt annak ellenére, hogy Niccolo végigbetegeskedte a gyermekkorát, és betegsége szövődményei egész életében elkísérték.

Niccolo Paganini kilencévesen a város legkiválóbb hegedűsénél tanult, és már ekkor világossá vált, hogy a nem mindennapi tehetség mellett nagyon egyedien is értelmezi a hegedűművészetet. Olyannyira, hogy szokatlan vonókezelése miatt nem folytathatta tovább tanáránál a tanulmányait, ő ugyanis a tanítottakkal ellentétben teljesen magához szorította a felkarját, és kizárólag alkarból és csuklóból játszott. Virtuozitása éppen ezért is bámulatba ejtő, hiszen ilyen pozitúrában elvileg képtelenség játszani. 12 évesen már népszerű zenésznek számított szülővárosában, koncertkörútjai során tinédzserként bejárta szinte egész Itáliát. Alessandro Rolla, a kor híres hegedűművésze és karmestere meghallgatva Paganini játékát egyszerűen csak azt mondta, hogy ő már nem tud mit tanítani neki.

Kártyán veszítette el a hegedűjét, kapott helyette egy Stradivarit

Paganini Luccában kapta meg élete első állását a Nemzeti Zenekarban. Ez a pozíció nemcsak karrierjében jelentett fontos állomást, hanem magánéletében is, így ugyanis ki tudott szabadulni szigorú apja szorításából, és saját életet kezdhetett. Kissé át is esett a ló túlsó oldalára. Az addigi szigorú neveltetés helyett végre azt csinált, amit akart, és ez bizony azt jelentette nála, hogy belevetette magát az élet sűrűjébe. A sikerrel és a szabadsággal együtt járt a bohém életmód, a botrányok, az ivászat, a kártyázás, a züllés és a nők hajkurászása is.

Egy anekdota szerint az egyik este kártyán elveszítette még a hegedűjét is, így a másnapi koncerten nem volt min játszania. A szerencse azonban a segítségére sietett. A műkereskedő ugyanis, akinél a koncertet tartották volna, felajánlott számára egy póthegedűt, ami véletlenül éppen egy Stradivari volt, a hegedűk legjobbja. A koncert olyan frenetikusan sikerült, hogy Paganini megtarthatta a hangszert, így még ebből a képtelen helyzetből is hatalmasat profitált. Ez volt az első darab a hangszergyűjteményében; élete során több Stradivarit, Guarnerit, Amatit és egyéb hegedűket szedett össze, amelyek mind a hegedűk legjei. Nem volt azonban mindig ilyen szerencsés a játékban. Élete vége felé, rengeteg szerencsejátékon elveszített pénz után úgy gondolta, hogy ideje végre visszaszereznie is valamennyit, ezért Párizsban saját kaszinót alapított a busás haszon reményében. Ekkor bukta azonban a legnagyobbat. A Casino Paganini csődbe ment, és perek sorozata várt a művészre, aki élete végéig nyögte az adósságokat.

Rászolgált a sztárságra, még életében legenda lett

Paganini hamar elismert művész lett hazájában, de szerte Európában is ünnepelt sztárként kezelték. Az éttermekben különböző fogásokat neveztek el róla, a szélesebb közönség körében pedig megjelentek a Paganini-perecek. A művész rá is szolgált a rajongásra, őrületes tempót diktált magának. Egyik koncertről utazott a másikra, eközben zenét is szerzett – nem is akármilyet –, jótékonykodott, és ha úgy adódott, beugrott vezényelni is egy-egy operaelőadásra. Így tett akkor is, amikor egy Rossini-opera premierje előtt a karmester lebetegedett. Paganini szinte első ránézésre vezényelte végig a partitúrából az előadást. Nemcsak saját magát, hanem a zenekarokat is megdolgoztatta maga körül. Szokása volt ugyanis, hogy a hegedűjét fél hanggal feljebb hangolta, a zenekart pedig transzponálva játszatta, hogy a hegedűszólóinak különleges hangzása legyen.

Nemcsak a közönségre volt nagy benyomással, hanem a kortársaira és az utána következő művészekre is óriási hatást gyakorolt. Liszt, Schumann, Chopin, Mendelssohn mind-mind inspirálva érezték magukat Paganini által arra, hogy egyedülállót alkossanak, kitágítva a zene és a hangszerek határait. Virtuóz hegedűdarabjait, kamaraműveit a mai napig imádja a közönség, de művész legyen a talpán, aki ezeket olyan kiválóan tudja eljátszani, mint ő. 1954 óta minden évben megrendezik a róla elnevezett hegedűversenyt, amelyen csak a legkiválóbbak vehetnek részt.

Fiatal lányokat szöktetett, börtönbe zárták

A zene mellett Paganini gyengéje a nők iránti rajongás volt. Nem számított neki sem a kor, sem semmi más, amikor szerelmes lett. Ezért többször is belebonyolódott olyan viszonyokba, ahol a hölgyek inkább még csak lányok voltak. Első ilyen szerelmi kalandjakor ő már 22 éves volt, míg a kiszemeltje csupán 15. Később botrányba is keveredett egy szintén kiskorú lány miatt, akit meg is szöktetett, majd amikor megtudta, hogy teherbe ejtette, elhagyta. Ezt az ügyet azonban nem úszta meg annyival, mint az előzőt, a lány apja ugyanis feljelentette, és börtönbe is záratta. Igaz, csak kilenc napra tartóztatták le, de az erről szóló pletykák egész életében végigkísérték. Nem igazán tanult a leckéből: 34 évesen újra beleszeretett egy 14 éves lányba, akit feleségül akart venni, de nemsokára letett erről a tervéről. Majd 39 évesen ismét eljátszotta ugyanezt egy Carolina nevű lánnyal. Több mint 50 éves volt, amikor megismerte a szintén lánykorú Charlotte Watsont, akit meg is szöktetett, de a lány apja utánuk ment, és hazavitte Charlotte-ot, Paganinit pedig perrel fenyegette meg, ha még egyszer a lánya közelébe merészkedik.

Paganini egyébként beleszeretett Napóleon húgába, Elisába is, aki Toscana uralkodójaként az udvari zenekarban adott állást a művésznek. Intim kapcsolatuk éveken át tartott, természetesen titokban, neki írta a Duetto amorosót, azaz a Szerelmes duetteket.

42 éves volt a művész, amikor megismerkedett Antonia Bianchi énekesnővel, aki mellett megállapodni látszott. Kapcsolatuk négy éven át tartott, és szerelmükből egy fiuk is született, Achille. Viszonya a gyerek anyjával azonban egy idő után megromlott. Szakításuk után kisfiuk Paganinivel maradt egészen a művész haláláig.

Öt éven át tartott a temetése

Paganini még nem volt 40 éves, amikor gyermekkorától hurcolt betegségei, gégebántalmai súlyosbodni kezdtek, s volt, hogy hónapokig nem tudott koncertezni, folyamatos gyógykezelésekre szorult. Állandó fogínygyulladás kínozta, fogait ki kellett húzni, a megerőltető életvitel és a gyenge szervezete miatt pedig tüdővérzést is kapott. 55 éves korára már olyan beteg volt, hogy képtelen volt fellépni többé, hangja teljesen elment, és a kalandjai során összeszedett szifilisz is igencsak rontott az állapotán. 1840-ben, 57 évesen halt meg, de ahogyan az élete, úgy a halála is botrányosra sikeredett. Kicsapongó életvitele miatt ugyanis Nizza püspöke megtiltotta, hogy egyházi temetésben részesüljön, és hogy megszentelt földbe temessék. Ezért saját lakásán ravatalozták fel, majd hosszú ideig bebalzsamozva a kórházban tárolták testét. Végül három évvel a halála után került ideiglenes sírba, és csak két évre rá temették el végső nyughelyére.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés