Az év egyik nagy operaeseményének számított az a Tosca-előadás a Bécsi Állami Operaházban, amelyben három olyan világsztár szerepelt, mint a bariton Bryn Terfel, a tenor Jonas Kaufmann és a szoprán Angela Gheorghiu. Saját tapasztalat, hogy az április 9-i előadás után tizenöt percen át bravózott a közönség. A Levélária után nyolc percig állva tapsoltak a nézők. Ezért Kaufmann-nak meg kellett ismételnie az áriát, ami Bécsben meglehetősen ritka napjainkban.

Ez a szereposztás játszotta az április 16-i produkciót is, csak a karmester változott, Mikko Franck helyett Jesús López Cobos ugrott be. (Rossz nyelvek szerint a Toscát éneklő, a Draculina gúnynévvel ellátott Gheorghiu követelésére váltottak, túl hangosnak tartotta a zenekart az előző alkalommal.)

Aki nem kapott jegyet a Toscára (hónapokkal korábban elfogytak, állójegyre meg órákat kellett várni az előadás előtt), múlt szombaton megnézhette az online közvetítést. Nem sokkal később azonban egy videó kezdett el keringeni a hálón, amelyben Cavaradossi hiába vár partnerére a harmadik felvonásban. Az előadás leáll, olaszul énekli Kaufmann: „nincs szopránunk”, majd elneveti magát és németül elnézést kér a nézőktől.

Pár perccel később felbukkan mégis Tosca, és folytatódik az előadás.

Hogy mi is történt valójában, azt nehéz felfejteni. Kizárt, hogy ne hívta volna időben az ügyelő, ahogy az is valószínűtlen, hogy beragadt a vécébe. A sajtóban és a közösségi oldalakon is az terjedt el: a szoprán megsértődött kollégája sikerén, és ezzel akarta felhívni magára a figyelmet, ami nem túl profi hozzáállás.

A produkció ügyelője állítólag úgy interpretálta az esetet: a közönség hét percig folyamatosan tapsolt Kaufmann első áriája után. Amikor Angela észlelte, hogy partnere megismétli az áriát, visszament az öltözőjébe. Az ária vége előtt érte ment az ügyelő, és a színpad felé tartottak, mikor konstatálták, a karmester nem engedte újratapsolni a közönséget, mint április 9-én. Ez azonban azért meglepő, mert április 9-én bár tapsoltak az ismétlés után a nézők, a karmester azonnal folytatta az előadást. (És most ne beszéljünk arról, hogy mi értelme van egy háromperces ária miatt visszamenni az öltözőbe?)

Hasonló botrányba fulladt Gheorghiu előző férje, Roberto Alagna tíz évvel ezelőtti Aida-előadása, amelyben Amnerist Komlósi Ildikó énekelte. A milánói Scalában a Franco Zeffirelli rendezte produkció második előadásán az operaénekes annyira megsértődött azon, hogy kifütyülték, hogy szalutált, majd faképnél hagyta a közönséget, illetve a duettre érkező partnerét, Komlósit. Alagna váltótársa besétált, és befejezte az előadást.

Magyarországon hasonló esetre 1992 júliusában került sor a Népstadionban, bár ott inkább technikai zűrzavar miatt lett vége a szuperprodukciónak hirdetett Aidának. A karmester és producer Giuseppe Raffa volt, főszereplője pedig Katia Ricciarelli. Már előre meghirdették, hogy az énekesnő akadályoztatása esetén Misura Zsuzsa énekli majd a címszerepet. Ez így is történt, a bemutató ugyanis a tizedik percben véget ért, mikor a Radamest éneklő férfi szereplőből csak recsegést lehetett hallani, és kiviharzott a színről a karmester, majd a szoprán is. A pótelőadást pedig az eső tette tönkre.

Az Operaház Emléktárának vezetőjét kérdeztük arról, tud-e hasonló botrányos előadásról. Karczag Mártonnak -–aki történetesen statisztált is a fent említett, botrányos budapesti Aidában – a féltékenység-esetről nem magyar primadonna, sokkal inkább Maria Callas jutott eszébe. Vele előfordult, hogy félbehagyta az előadást különböző okokból.

Karczag egy 1920-as Walkür-előadásról is mesél, amelyben Rózsa S. Lajos sétált ki a színpadról, Wotan dárdáját letéve. Az ő motivációja más volt: a nézőtérre ugyanis egy társaság rontott be antiszemita jelszavakat harsogva. Rózsa S. sosem tért vissza az Operába. A Tanácsköztársaság kitörésekor A denevér ment az Operában, amikor szintén megjelentek páran a nézőtéren, és követelték, hogy énekeljék el a Marseillaise-t, majd folytatták ifj. Johann Strauss nagyoperettjét. 1956-ban nem volt balhé a pesti Operában, ahol az Anyegin ment, az Erkelben viszont A trubadúr előtt a Himnuszt követelték ki a nézők.

Többször szakadt már félbe előadás azért, mert egyik felvonásról a másikra az énekesnek elment a hangja. Emlékezetes eset a Tannhäuser, mikor Tarnay Gyula nem tudta folytatni az előadást. A nézőtéren ült ugyanakkor egy dán Wagner-énekes, Ticho Parly, aki felajánlotta, hogy befejezi a produkciót.

Ami gyakoribb: betegség esetén ketten adnak elő egy szerepet. A színpadon – mondjuk – hangszálproblémával küzdő, a szerepet betanuló énekes látható, hangját pedig egy másik művész a zenekari árokból adja. Tud olyan Anyegin-előadásról is a nyolcvanas évekből, amikor az Operaházban egyetlen énekesnő énekelte Larina szerepét. Ez a művésznő azonban nem vetette meg az italt, és kezdésre sem jelent meg a dalszínházban. A díszelőadást le kellett fújni, és ami még kínosabb, hazaküldeni a a szovjet küldöttséget.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés