| Sk.írások! : Az álmok néha valóra válnak! - Öt csodás nap PLACIDO DOMINGO nyomában... |
Az álmok néha valóra válnak! - Öt csodás nap PLACIDO DOMINGO nyomában...
www.egymast-segito.hu 2008.09.09. 16:27
A történet megértéséhez 2005 nyaráig kell visszakanyarodnom, akkor kezdődött az, ami miatt írásra fakadtam, hogy elmeséljem az idei nyárnak számomra legörömtelibb napjait. Öt csodás nap krónikáját, melyeket együtt élhettem át az elmúlt évek alatt összecsiszolódott, Domingo-rajongó társaságunk három tagjával. ...
Nem tudom pontosan elmondani, meghatározni dátum szerint, hogy mióta lettem/vagyok lelkes rajongója Placido Domingo hangjának. Az tény, hogy felvételeinek sok éves hallgatása után 2005-ös pesti koncertjén hallottam-láttam először élőben és ez meghatározó élmény lett az elkövetkező évekre. Ezután automatikusan feltámadt az igény, hogy ne csak CD-ről, DVD-ről, hanem ha lehet élőben láthassuk-hallhassuk.
2007. augusztusában elhatároztuk, hogy ha Domingo nem jön, mi megyünk utána!
Szerencsénk volt! a Maestro honlapján rátaláltunk a lehetőségre, hogy a hozzánk legközelebb lévő Bécsben 2008. júliusában több alkalommal énekel Torroba: Luisa Fernanda c. zarzuelájában. (Megj.: a zarzuela jellegzetes spanyol zene, a magyar operetthez hasonlítható leginkább)
Tehát 2007. augusztus végén interneten megvásároltuk a jegyeinket az egyik előadásra. Jegyeket, amikből már 11 hónappal az előadás előtt sem kaptunk négy egymás mellé szólót, mert már akkor elfogytak. Bevallom büszke vagyok arra, hogy 11 hónapon át lemondtam minden ajándékról, hogy egy Füles-perselybe összeraktam a szükséges költségekre a pénzt, így juthattam ehhez a semmi máshoz nem hasonlítható élményhez.
Természetesen mindez kevés lett volna, ha a Család nem áll mellém és nem segítenek. Ők megértették, hogy mit jelent nekem ez a lehetőség.
Időközben legnagyobb örömünkre idehaza megjelentek a hivatalos hírek arról, hogy idén nyáron PLACIDO DOMINGO érkezik Pécsre, Ő lesz a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címet elérő város világhírű vendége. Egyetlen másodpercig sem volt kétséges, hogy ott leszünk, tehát a nadrágszíjat még szorosabbra kellett húzni.
Mindeközben egészségileg nehéz hónapok következtek, emiatt egy állandó drukkban éltem, hogy vajon tudok-e majd utazni? bírom-e az utazást? Ugyanakkor kapaszkodót is adott, hogy OTT AKAROK ÜLNI!! a Theater an der Wien nézőterén, hallani akarom Domingot színpadon egy teljes előadásban.
Természetesen a boldog készülődés mellett volt félelem is bennem, de biztos voltam abban, hogy olyan társakkal indulok el, akikre mindig, minden helyzetben számíthatok, akiknek ugyanakkora élményt jelent ez a kirándulás, tehát maximális együttérzésükkel mindenben támogatni, segíteni fognak a Bécsben töltendő három nap alatt.
Ezek tudatában szálltunk vonatra július 16-án mi itthonról, Németországból érkező társunk pedig várt ránk Bécsben.
Az előadás érkezésünk napján volt. Jóval a kezdés előtt érkeztünk a Theater an der Wien elé és szép komótosan, emléktábláról-táblára haladva körbejártuk a színház ódon épületét.
A mellékutcában oldalt a színház minden ablak tárva, tekintettel a füllesztő hőségre. Így be tudtunk kukucskálni –teljes tudatában annak, milyen neveletlen dolog– a smink-szobába, végighallgattuk sokadmagunkkal a beénekléseket. Mindez úgy tűnt Bécsben nem ritka, mert sokan álldogáltunk, akikről egyértelmű volt, hogy ugyancsak ezt hallgatják.
Aztán végre elérkezett a kezdés ideje is. A 3. emeleten ültem, ahonnan a színpad minden részét kiválóan láttam, az akusztika fantasztikus!
A nézőtéren kihunytak a fények, a zene felcsendült és odalent a színpadon megjelent Vidal Hernandez, azaz Placido Domingo és ÉLŐBEN ÉNEKELT! Nem tudom elmondani, állítólagos élénk fantáziám is kevés hogy AZT tudjam szavakba önteni, amit éreztem. SIKERÜLT! ÉLEK! újra MEGÉRTEM! lent ÉLŐBEN LÁTOM ÉS HALLOM DOMINGOT! hol sírtam, hol meg vigyorogtam .... szerencse hogy sötét volt!
Domingo természetesen most sem okozott csalódást, mert Ő pontosan ugyanaz a végtelenül udvarias, mosolygósan kedves, közvetlen, minden sztárallűrtől mentes ember volt azzal a néhány száz tomboló rajongójával szemben, akik az előadás végén 40 percig! nem engedték le a színpadról, a folyamatos vastaps, a harsány BRAVO PLÁCIDO ! VIVA DOMINGO! kiáltások nem akartak szűnni.
Az előadás végén a szó legszorosabb értelmében kb. 2-300-an a művészbejáróig, sorjáztunk. Képzeljék el, hogy mindezt csendben, hangos szó, lökdösődés, vita nélkül, ott pedig anyanyelvtől függetlenül beszélgetve álltunk és vártuk, hogy kijöjjön. Elmosódtak határok, mindenféle hovatartozás nélkül nézegettük kinek, milyen dedikálásra szánt könyv, füzet van a kezében. Mennyire nemzetközi? a mellettünk várakozó német hölgy kezében Placido Domingo életrajzi könyve, az enyémben ugyannak a magyar nyelvű fordítása!
És Domingo jött! és egészen addig maradt, amíg egyetlen kéz is nyújtott Felé aláírni valót, mindenkihez volt egy mosolya, kedves szava. Amikor elfogytak az aláírni valók a csendben várakozók sorfala között –mert nem ment el senki–, beült a rá várakozó autóba, leengedte az ablakot, onnan integetett és kiabálta több nyelven a köszönömöt! és abban a percben felcsattan az egész téren a vastaps és beindult újra a kórus, "BRAVO PLÁCIDO! VIVA DOMINGO!"
Ami számomra még lenyűgöző volt Bécsben hazai ismereteim mellett, hogy amikor Domingo kilépett a kapun, példás csendben és lépésben elindult a dedikálás. Minden jel nélkül rendeződtek sorba a rajongók, türelmesen kivárva, hogy mindenki sorra kerüljön.
Hihetetlen szerencsének éltük meg, hogy a jegyek átvételekor meghívókat osztottak a következő napon rendezendő, a Cafe Europa előtti "csillag-avatásra". Tekintettel a hideg, szakadó esőre a csillag-avatás kb. 25 percig tartott. A Maestro boldogan mesélte az akkor is jókora tömegben ott ázó-vacogó rajongóknak, hogy előző este felülmúlhatatlan élményként élte meg, hogy több mint 30 percig ünnepelték a Luisa Fernanda után, hogy ilyen csak Bécsben létezik, így csak a bécsiek tudnak ünnepelni és köszönetéül, elénekelt néhány sort ott is a Wien, Wien nur du allein.... című dalból, amitől persze megint óriási őrjöngés támadt a Kaertner strasse közepén.
Tudom, hogy nem mindenki érti meg, azt az érzést hogy én ott ülök, Domingo pedig élőben odalent énekel; azt hogy cca.800-900 olyan emberrel ülni egy időben ott, akik legalább annyira szeretik; nem is lehet elmagyarázni, ezt át kell élni. Bécsben érezni! szinte tapintható a bécsiek szeretete, rajongása Domingo iránt; és Ők tökéletesen együtt éreznek egymással.
Azt a hangulatot nem lehet szavakkal érzékeltetni. Valóságos nemzetközi kavalkád zsong, rajzik. hogy ebben a légkörben a világ legtermészetesebb dolgaként mosolyog és vált szót két különböző nemzetiségű, de a zene és a hang iránt lelkesedő idegen; a műsor plakátját fotózva bátorító, megértő tekintettel állnak meg, időt engedve egy sikeres felvétel elkészítéséhez … Mindez valós, ott történik velem … az összkép olyan fantasztikus, hogy elmondani nem tudom.
Ez a 3 nap Bécsben a Lányokkal, Domingoval olyan hatalmas élmény, folyamatos örömünnep volt, amit amíg élek el nem felejtek, mert erre mindig emlékezni KELL! Ez csak egyszer adatik meg az életben!
Ebben az eufórikus hangulatban búcsúztunk Bécstől és indultunk haza Pestre, július 18-án. Tehettük ezt boldogan, hiszen akkor már tudtuk, hogy augusztus 2-án reggel ismét vonatra szállunk, hogy a pécsi Domingo-koncertre utazzunk, immár kibővült létszámban.
Nagyon-nagyon jó érzés volt a három órás vonatút alatt több helyről is hallani Domingo nevét, tapasztalni, hogy lám, lám! Nemcsak a mi társaságunk tagjai képesek koruktól függetlenül utazást is vállalni, hogy közös kedvencünket idehaza is ünnepelhessük.
Pécs városa simogatóan boldog Domingo lázban égett. Az állomás épületéből kilépve, amerre a szem ellátott, mindenhol az Ő koncertjének időpontját, az Expo-Center felé vezető utat lehetett olvasni. Este a beéneklést ugyan a hírek ellenére csak a kerítésen kívülről hallgathattuk végig, de lévén szabadtér, ez egyetlen ott ácsorgót sem akadályozott abban, hogy az eltakart színpadról elhangzó számok után ne törjön ki a csattanó vastaps és hangos bravózás!
Az Expo-center szabadtéri nézőtere 7000 fő befogadására alkalmas. Tehát a bécsihez viszonyított nézősereg többszöröse ült együtt, igaz itt is viszontláttunk ismerős arcokat, akikkel kint Bécsben is találkoztunk.
A műsorfüzetet szorongatva lestük az időjárást, mert este 8-ra igencsak beborult az ég, feltámadt a szél …vajon engedi-e az időjárás, hogy egy szép örömteli estét tölthessünk közös kedvencünk hangját hallgatva?
Mindez egy pillanat alatt tovaillant, amint megjelent a színpadon Placido Domingo. Sorban felcsendültek Massenet, Wagner, Gounod műveiből áriák, melyeknél a már ismert szép hangú Ana Maria Martinez volt a partnere. Puccini: Toscájából Tosca imáját a fiatal Domingo-tanitvány, az olasz Rossana Potenza énekelte. Majd a második rész könnyebb fajsúlyú számai, a West side story, a My Fair Lady, nem feledte most sem a Csárdáskirálynőt, a Víg özvegy kettőse közben megénekeltette a közönséget. Gyakorlott rajongói tudják, hogy Lara: Granadája nélkül nincs Domingo-koncert és nem volt ez másként Pécsen sem.
Ahogy haladt a módosított program, úgy szelídült az idő. Amikor a sokadik visszatapsoláskor a Maestro kottával a kezében jelent meg, megállt a levegő. Mindannyian tudtuk ez mit jelent. A robbanásszerű tapsorkán pedig teljes erővel kitört, amikor a jól ismert „Emlékszel még? Jut még eszedbe a múltunk…” dallamait kezdte énekelni, természetesen MAGYARUL!
S legvégül egy borzongatóan szép dallal köszöntek el mindhárman. A tomboló közönség elcsitult, amikor felcsendült a jól ismert gyönyörű dallam a három énekes előadásában: Non ti scordar di me ….
Nem vagyok szakavatott zeneértő! az én örömöm nem is erről szólt. Egyszerűen csak határtalanul élveztem azt az érzést, amit a szép dallamok, a számomra legszebb hangon előadva jelenthetnek egy amatőr zenerajongónak.
Engem sok év után ismét elvarázsolt Domingo hangja, egyénisége. Nekem ezen a pécsi éjszakán is bizony kigördültek a könnyek a szememből, amikor felcsendültek a számomra a hangja iránti rajongásom pillanatát meghatározó Maravilla első taktusai. Édes-búsan, panaszosan, érzelmekkel teli, fájdalmas búcsúzásról szólt és töltötte be a nyár éjszakai csendet; „Amor vida de mi vida …”
Aznap éjjel is sokáig ültünk együtt és beszélgettünk. A koncert hangulata ébren tartott bennünket.
Napokra volt szükség, hogy ez a frenetikus állapot rendeződjön bennem. Sikerüljön elraktározni minden percét ennek a szenzációs öt napnak. Most éreztem át teljes mélységéig, hogy mennyire felszabadultan lehet örülni, hogy mennyire más, milyen jó érzés, azonos érdeklődésű barátokkal együtt lenni éjjel-nappal, amikor elég egy picike dallamot dúdolni és Ők azonnal reagálnak. Milyen hihetetlenül jó az, ha minden átmenet nélkül elkezdek valamit mondani és majdhogynem azonnal "veszik a lapot"…és azt a gondolatot folytatják!
Ma már tudom, hogy a rajongás ilyetén formája nem korhoz kötött, nemcsak az ifjúság kiváltsága. Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy a mindennapi gondokat sokkal könnyebben tudjuk megélni, ha van egy része az életünknek, amikor szabadon hódolhatunk, kortól függetlenül kedves, kedvenc hobbinknak, vagy jelen esetben lelkesedhetünk egy csodálatosan szép hangért.
Őszintén és tiszta szívemből kívánom, hogy mindenkinek legyen az életében legalább egyszer lehetősége ezt az érzést átélni, megismerni; higgyék el érdemes!
Pécel, 2008. augusztus 27.
Csontos Tamásné
Megjelenik az ESE-Híradó (Pécel-Isaszeg-Gödöllő Kistérségi Kulturális és Közéleti Havilap) 2008. szeptember 5.-i számában– www.egymast-segito.hu
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
