Először is ismerkedjünk meg Reitter életrajzával, hiszen akárhol olvastam a nevét, mindig, mindenhol úgy említik, mint akinek meghatározó szerepe volt Pest-Buda, később Budapest nagyvárossá alakulásának munkáiban.

Reitter Ferenc 1813. március 1-jén született, Temesváron. Szülőhelyén, az ottani építőhivatalban kezdett dolgozni minden képzettség nélkül, 1831-ben azonban Pestre jött tanulni: kétéves mérnöki tanfolyamra iratkozott be. Miután az ún. Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) befejezte tanulmányait, a Széchenyi István országos jelentőségű terveiért lelkesedő, fiatal mérnök az országos építészeti főigazgatóság munkatársaként a Tisza és a Maros vízműtani és térképészeti munkálataiban kapott feladatokat. Tehetségét hamar felismerték, és 1850-ben a helytartóság építészeti főosztályára került, a következő évtől pedig a budai építészeti hatóság főmérnökévé nevezték ki.

Ezzel vette kezdetét az a két évtizedes tevékenysége, amellyel bárki másnál nagyobb érdemeket szerzett Buda és Pest igazi nagyvárossá és méltó fővárossá alakításában. Ő dolgozta ki a kettős város építési ügyrendjét és szabályait, a budai vár és az egész város rendezésének és szépítésének nagyvonalú terveit, amelyek az 1867-es kiegyezés után nagyrészt meg is valósultak – nem utolsósorban saját részvételével, hiszen az Andrássy Gyula-kormány által felállított (1870) Fővárosi Közmunkák Tanácsának egyik vezetője lett. Külföldi tapasztalataiból merítve Reitter tervezte meg a leendő Sugár (Andrássy) utat és a Nagykörutat csakúgy, mint Budapest szennyvíz, és csatorna elvezetési programját, a főváros közműveinek egyesítését, a Margitsziget rendezését, a csepeli Duna-ág hajózhatóvá tételét és a Pestet Óbudával összekötő híd megteremtését (a mai Árpád-hidat), úgyszólván az egész város mai arculatának kialakítását. Mindebből következően állhatatos szorgalmazója volt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének is, s ezt – egy évvel halála előtt – még sikerült megérnie.

Reitter városalakító és városfejlesztő tevékenysége elméletileg is igen jelentős, sokan őt tartják a magyar tudományos urbanisztika megalapítójának. Annyi bizonyos, hogy mind elméleti, mind gyakorlati munkássága döntő módon járult hozzá Budapest nagyvárosi jellegének kialakításában.

1874. december 9-én hunyt el, Budapesten. Sírja a Kerepesi úti Nemzeti Sírkertben ma is megtalálható.

Reitter munkái között jelentős helyet foglal el az ő tervei alapján készült, pesti és budai rakpartok kiépítése. Erre a munkára a Duna gőzhajózási Társaság kérte fel.

Első önálló munkája volt a budai oldalon a rakpartépítés 1851-ben. Terveiben széles, 24 méteres rakodópart szerepelt, felette 16 méteres utcával.

A rakpartépítéssel pontosan egybeesett az Ürményi József által felújított alagútépítés kezdete. Reitter zseniális ötlete volt, hogy a Várhegy gyomrából kitermelt és fölöslegessé vált követ megvásárolja, így majdnem ingyen jutott építőanyaghoz, ráadásul az építkezés helyszínén.

A pesti oldalon már a 18. századtól kezdődően a Duna-sor a pesti Duna-part egy szakaszának a neve. Ez a terület az északi rondellától (ma a Deák Ferenc utca és az Apáczai Csere János utca sarka) a Fő térig (ma a Pesti Barnabás utcától délre elterülő rész) volt.

A pesti oldal Duna-során, az előttük elterülő széles parton 1789-ben a pestvárosi tanács megkezdte a fásítást, és elnevezte Duna-parti sétánynak.

Az 1860-as évektől kezdődően a rakpartok kiépítésekor feltöltötték a területet és új teleksort alakítottak ki. Kiépült a Rudolf rakpart (ma Széchenyi rakpart) és a Ferenc József rakpart (ma Belgrád rakpart).

Reitter tervei szerint épült meg a pesti oldalon a Dunába torkolló, csatornákat összekötő, első gyűjtőcsatorna, amely lehetővé tette a csatornák árvízi elzárását. Ez már az 1876. évi árvízkor megvédte Pestet, míg Budát ismét a csatornákon keresztül öntötte el a folyó. Pesten a lezárt csatornák vizét gőzszivattyúk emelték a Dunába.

Reitter Ferenc érdeme, hogy a budai városrészre is kidolgozta a csatornázás tervét.

Akadtak természetesen olyan tervei is, amelyek nem valósultak meg. Ezek között legnevezetesebb az az 1862-ben benyújtott javaslata, amely egy Pest körüli, a Margit-híd környékétől a Csepel-szigetig építendő, hajózható csatornára vonatkozott. Ez a terve a rendkívül magas költségek miatt papíron maradt, ám az elképzelt csatorna helyén épült meg később az egész Nagykörút.

Tehát Reitter kétszer is felvetette a Duna-csatorna ötletét. Az első pénzhiányra hivatkozás után 1865-ben apró részletességgel dolgozta ki újra és terjesztette a Helytartótanács elé. Azonban hiába a kezdeti lelkesedés, másodjára is anyagi okokra hivatkozással a Duna-csatorna terve, csak terv maradt.

Az érdekesség kedvéért nézzük meg mit is? hogyan is képzelte el ezt a hajózható belvárosi csatornát.

A hajdan is a Duna egyik kiszáradt ágának nyomában maradt mélyebb területeket választotta a mai Margit-híd magasságából indulva, ezen a régi folyóágon vezette volna végig, egészen a Csepel-sziget elejéig. A két végén zsilipkapukkal ellátott csatorna megvédte volna a várost az esetleges árvizek idején is, de másik fontos, fő jelentősége a kereskedelem fellendülésének segítése lett volna és számításba vette a belváros egészségesebb levegőjének lehetőségét is.

Tervei szerint a pesti Duna-csatorna kb. 120 láb széles, nyolc láb mély, a dunai hajózásra alkalmas hajók számára járható, használható mederrel. A csatornán az átkelést 12 híd, a kereskedelmi szállítás segítését pedig 48 rakodóhellyel tervezte. A csatorna két partjára látványos palotasorokat terveztek. A terv végül anyagi okok miatt nem valósult meg, viszont a helyén futó közúti nyomvonal végérvényesen bekerült a városrendezési tervek közé.

A Nagykörút története

A pénzügyi nehézségek ellenére 1872-ben elkezdődtek a munkálatok, de nagyon lassan haladtak.

A 3 város, Buda, Pest és Óbuda egyesítése után a főváros mind területében, mind népességében rohamosan gyarapodott. A Nagykörút leendő útvonal nyomvonalát az egykor itt folyó Duna-ágnak köszönhetően a mélyebben fekvő területeken vezették végig, ezáltal biztosítva a város terveiben szereplő főgyűjtőcsatorna kiépítésének lehetőségét is a körút alatt.

A következő 12 év alatt csak 23 új épület készült el, köztük a Nyugati pályaudvar és a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház. Az 1884-1890-ig tartó időszakban évente közel 20 ház épült fel. A továbbiakban arra törekedtek, hogy a Nagykörút kiépítése 1896-ra, a magyarok honfoglalásának 1000., millenniumi ünnepségére elkészüljön. Ennek megfelelően a következő 6 évben 85 újabb ház készült el. A körút kiemelkedő épületei közül ekkor épült meg a Vígszínház, a Royal Szálló, valamint a körút egyik legjellegzetesebb épülete, a New York-palota. A tervek végül megvalósultak, így 1896. augusztus 31-én, ünnepélyes keretek között átadhatták a Nagykörutat.

A nagykörúti építkezések befejezése egy egész évtizedig elhúzódott, és csak 1906-ra lehetett arról beszélni, hogy a Nagykörút teljesen kiépült. A befejező építkezések túlnyomó része a Ferenc és Lipót körutak végső kiépülését szolgálták, kisebbik hányad pedig a még ritkásan elszórt foghíjtelkek beépítésére törekedett.

1906 után a Nagykörúton egy telek maradt üresen, az Üllői út sarkán. Itt sokáig tenisz- és jégpálya működött, majd 1927-28-ban felépültek a Corvin-házak, teljes beépítettséget adva a Nagykörútnak.

A tömegközlekedést eleinte az omnibusz jelentette, az első villamos a Király utca és a Nyugati pályaudvar között 1887-ben indult meg. A további szakaszokat folyamatosan építették ki, akkor még az úttest két szélén, de a síneket 1945 után középre helyezték. Az északi végén lévő a Margit híd már 1876-ban, a déli végén található Petőfi híd viszont csak 1937-ben készült el.

Néhány mai adat a Nagykörútról: A pesti oldal hossza 4141 méter, szélessége teljes hosszában 45 méter, amiből az úttest 25-28, a járdák 8-10 méter szélesek. A körút közepén villamosok közlekednek, és ez Európa egyik legforgalmasabb villamos vonala, melyen csúcsidőben óránként és irányonként 10-12 ezer utas fordul meg.

A nagykörúti házak építészeti kialakítására az Andrássy úti mágnás-, és bankár-palotákkal szemben a jómódú polgárság ízlése hatott, így a mai épületek zöme eklektikus stílusú.

Bevallom én is azok közé a „közömbösnek” mondható emberek közé tartoztam, akik sosem keresték az angyalföldi Reitter Ferenc utca névadójának történetét. A fentiek alapján pedig a hajdani és mai főváros lakói is igen sokat köszönhetnek Reitter mérnök tudásának, a várost szépítő, a benne élők életének jobbítására szolgáló terveinek. Úgy érzem egy hálás köszönettel tartozunk mindannyian Reitter Ferenc emlékének!

                                                                    Csontos Tamásné

Megjelent az ESE-Híradó Pécel-Isaszeg-Gödöllő kistérségi közéleti és kúlturális havilap 2011.októberi számában.
http://www.egymast-segito.hu/content/357