Elhalálozásuk sorrendjében mutatnám be az aradi hősökhöz tartozó 13 feleséget, családot, röviden további sorsukat.

Azt tudjuk, hogy Haynau kegyetlenségének kíméletlen bizonyítékaként 9 tiszttől megtagadta a katonának járó golyó általi kivégzés formáját. Ők ugyanis az osztrák sereg helyett, az orosz cár előtt tették le a fegyvert, amit Haynau külön súlyos bűnükül rótt fel.

Az első kötél általi halálra ítélt lovag Poeltenberg Ernő.

1840-ben vette feleségül Pauline Kokawskat. Házasságukból három gyermek született.

Aulich Lajos és Török Ignác tábornokok agglegényként haltak meg.

Lahner György feleségével, Julia Madalena Conchetti 1839-ben kötött házasságot, melyből egy leánygyermekük született.

Knezich Károly 1844-ben vette feleségül Kapitány-Bombin Katalint. Házasságukból két kislányuk születtet.

Nagysándor József eljegyzett menyasszonya, Schmidt Emma volt.

A német származású gróf Leiningen-Westerburg Károly és Sissány Eliz alig két és fél évig voltak házasok.

A számok kegyetlen sorolásában Damjanich János neve és története következik. Damjanich 1847-ben vette feleségül távoli rokonának, az aradi Csernovics János főbírónak igen fiatal leányát Csernovics Emilíát.

Az akkor már férfikorának közepe táján járó Damjanich és felesége Temesváron telepedett le és élt boldog házasságban. Haynau tábornok –Damjanich akkori parancsnoka– egy vitában, ahol Damjanich a magyarokat védte, magyarnak vallotta magát, Haynau ezért azonnali hatállyal az olasz frontra vezényelte. Emília asszony azonnal kérlelni kezdte a tábornokot, azonban csak néhány óra haladékot ért el a férjétől való elváláshoz. Damjanich csak 1848-ban tért vissza Magyarországra, röviddel ezután egy baleset miatt nyílt törést szenvedett lába lebénult, hiába gondozta ápolta felesége a legnagyobb odaadással és szorgalommal. Damjanich az orosz hadsereg előtt tette le a fegyvert a szabadságharc bukása után. Az ígéretek ellenére mégis átadták társaival együtt az osztrák hatóságoknak. Haynau pedig véres, kegyetlen bosszút esküdött.

A szerelmes ifjú asszony engedélyt kapott, hogy utoljára találkozzék férjével az aradi börtönben. Utána már csak az iszonyatos tény jutott el hozzá, hogy a 190 cm-es tábornokot –leért a lába a bitófa alatt– valójában keserves kínok közepette a hóhér megfojtotta a kötéllel.

Az október 6-a után történtekről Jeszenszky Imréné Mácsai Csernovics Lara, Damjanich Jánosné életrajzírója a következőket írta: „Ahogy lehetett a viszonyok miatt, megjött Aradra az áldott lelkű Návay Miska bácsi és felesége. Összepakolták a két gyámoltalan asszonyt (Damjanichnét és Láhnernét), és elvitték magukhoz Földeákra.” fél év után Makón találnak egy kiadó házat. ” …„Makó város megható módon mutatta meg kegyeletét. Nem fogadott el tőle adót azt mondva: Adózott már ez a szegény asszony eleget a hazájának úgyis. Első évben igen sok kellemetlenségnek voltak kitéve. Minduntalan házkutatást tartottak, keresték a koronát, s kompromittáló írásokat sejtettek náluk."

Damjanichné és társnői - ezután mutatták meg, hogy milyen fából faragták őket, amikor a borzalmas tragédia után nem omlottak össze, nem lettek idegroncsok, hanem folytatták a nemzet ügyének szolgálatát úgy, ahogy lehetett.

Damjanichné gyűjtést indított a rabok segélyezésére. Ezt felfedezték, s őt hadbíróság elé állították. De nem lehetett megfélemlíteni. Tovább dolgozott. Árvaházat létesített honvéd árvák számára.

1861-ben megalapította a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületét. Segítőtársai voltak elsősorban Batthyány özvegye és a Wenckheim-család. Programja: segíteni ott, ahol szükség van reá. Ínséges évek jöttek. Az Egyesület leves-konyhákat, élelmiszerosztó helyeket létesített. A szükséges pénzt hangverseny, bazár, ... stb. rendezésével szerezték.

A nemzet hálás szeretete koszorúzta azt a nemes és hasznos munkát, melyet több, mint félévszázadon át végzett.

Gróf Vécsey Károly feleségét, Duffaud Karolinát 1849. augusztus 15-én Soborsinban vette feleségül, gyermekük nem született.

Akiket golyó általi halálra ítéltek:

Lázár Vilmos 1844-ben elhagyta a katonai pályát, és feleségével, báró Revitzky Máriával visszavonult zempléni birtokára gazdálkodni. Azonban az 1848-as események hatására ismét magára öltötte az egyenruhát.

Dessewffy Arisztid első felesége és gyermekei halála után 1848. július 5-én ismét megnősült. Feleségül vette az akkor 18 éves Szinnyei Merse Emmát, akitől gyakorlatilag az esketési szertartás végén, az oltár elől kellett visszatérnie csapatához. Emma asszony legközelebb már csak az aradi börtönben találkozhatott férjével.

Kiss Ernő özvegyember volt, két lányától búcsúzott a kivégzés előtt írt levelében.

Schweidel József a lengyel származású Domicella Bilinskával 1827-ben kötött házasságot. A kivégzése után Domicella asszonynak öt gyermekükről kellett gondoskodni.

Eddig a hivatalosan „13 aradi vértanúhalált halt” honvéd tisztek feleségeinek ismertetése.

Azonban tudjuk, hogy 1849. október 6-án este 6 órakor agyonlőtték Magyarország első felelős miniszterelnökét, gróf Batthyányi Lajost is. Batthyányi gróf Zichy Antóniával 1835-ben kötött házasságot. Az asszony családi kötelességei ellátása mellett férje politikai segítőtársa is. Rendszeresen adakozott jótékony célokra, a negyvenes években pesti szalonja a társadalmi élet központja lett. Ugyanolyan hűséges társnak és biztos háttérnek bizonyult az öröm időszakában, férje miniszterelnöksége idején, mint azon szomorú időben, mikor Batthyány 1849 januárjában osztrák fogságba került. Mindenhová, ahová csak engedték, követte rab férjét, leveleivel vigasztalta. Október 5-én Batthyány utasítására ő csempészte be a cellába azt a tőrt, amivel férje sebeket ejtve nyakán elkerülte az akasztást. A kétségek között őrlődő asszony mindent megpróbált a kegyelmi kérvényért, de urán nem segíthetett. Batthyányt golyó által kivégezték és vagyonát elkobozták. Egyetlen öröksége férje búcsúlevele volt. Az özvegyet is perbe akarták fogni, de nem sikerült bizonyítani, hogy ő csempészte be a tőrt férjének. Batthyányné a zaklatások elől gyermekeivel külföldre költözött, megélhetésüket a tekintélyes Zichy-vagyon biztosította. A grófnő az emigráció politikájába nem avatkozott bele, de gyakran segítette az elszegényedett bujdosókat.

1856 elején hazaköltözött, és rövidesen Dákán vásárolt egy kisebb kastélyt.

Férje akaratához ragaszkodva nem kért vissza semmit az osztrák államtól. Özvegységének súlyos szerepét viselve, nemcsak a férje iránti, hanem saját példaadása, jótékonysága és hazaszeretete miatt is tisztelet és szeretet övezte. Leányait –Emíliát és Ilonát– is magyar családok sarjaihoz adta feleségül, esküvőjük szinte az osztrák önkényuralom elleni tiltakozásnak számított. Csakúgy, mint gróf Batthyány Lajos 1870-es újratemetése.

Élete utolsó szakaszában is sokat jótékonykodott, Damjanich János özvegyével megalapította a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét. Az aradi vértanúk feleségeivel együtt minden év október 6-án gyászmisét mondatott.

1888. szeptember 29-én hunyt el. Kívánsága szerint férje búcsúlevelét a szívére tették, és úgy temették el.

A téma utáni keresés közben egy kevésbé ismert történetre bukkantam, mely a kegyetlen megtorlás újabb bizonyítéka.

Elmesélem Maderspach Károlyné Buchwald Franciska (1804-1880) megrázó történetét.

Franciska egy jómódú aradi orvos, Buchwald József ötödik gyermekeként született 1804-ben. Gondos nevelésben részesült, több nyelvet beszélő, művelt ifjú hajadon lett belőle, élénken érdeklődött a történelem, az irodalom iránt. 1828-ban férjhez ment a nála húsz évvel idősebb Maderspach Károly mérnökhöz és bányaigazgatóhoz. Új otthona a soknemzetiségű Ruszkabánya lett. Férje Magyarország egyik legnagyobb, mintegy 4000 főt foglalkoztató bánya- és vasművének résztulajdonosa és egyik vezetője volt. Nyugalomban és szeretetben nevelték öt gyermeküket. Emberszerető, hithű magyarok voltak, hat nyelven beszéltek, mert „az emberek csak a saját nyelvükön szólíthatók meg” — vallotta Károly. Igen nagy tiszteletnek örvendtek a munkások körében, jól irányították a gyárat, amely nagy jövedelmet hozott a családnak.

Az 1848. évi márciusi forradalom híre Ruszkabányára is eljutott és a soknemzetiségű lakosság Franciska példáját követve a magyar ügy mellé állt. Két fia honvédként szolgált, ő maga 600 fős nemzetőr csapat felszerelésében segédkezett, a ruszkabányai vasgyár pedig Bem seregének gyártott fegyvert.

A világosi fegyverletételt megelőző napokban a török határt átlépni készülő katonai és civil menekültek sora talált Franciska asszony házában segítséget, ellátást és támogatást.

A menekülők utolsó hullámával érkezett meg a sebesült Bem tábornok, kíséretével. Maderspach Károly azonnal átlátta, hogy komoly veszélynek teszik ki magukat, ha segítik őt, de Franciska erkölcsi tartása nem engedte meg, hogy Bemet segítségnyújtás nélkül elküldjék. Pár órányi pihenő után a tábornok és kísérete augusztus 21-én szerencsésen átlépte a határt, másnap, 22-én bevonultak a városba a császári csapatok, és kezdetét vette a megtorlás. S mivel a magyar sereg számára fegyvert gyártó vasgyár igazgatójának, Maderspach Károlynak letartóztatását a bányamunkások fenyegető fellépése megakadályozta, a parancsnok dühe a feleség ellen fordult.

Így lett Maderspach Károlyné Buchwald Franciska az első mártírok egyike. „Bűnlajstroma” azonban nem merült ki Bem tábornok megsegítésének vádjával.

1848 júniusában ugyanis a falu népe és elöljárói honvédtisztekkel együtt szabadságfát állított a ruszkabányai ligetben. A vád szerint azonban ezen az ünnepélyen az asszony császári egyenruhába öltöztetett szalmabábut égetett el.

Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án elhurcolták otthonából Franciska asszonyt. Kivitték a ligetbe, ahol Gröber százados a szabadságfánál letérdeltette. Franciska a halálra készült, ám ennél szörnyűbb csapás érte: női méltóságában alázták meg brutálisan. Letépték felső ruháját, és a tisztes távolban csoportosuló lakosság előtt megvesszőzték, majd az ájult asszonyt kocsiba rakták, Karánsebesre hurcolták és bebörtönözték. Franciska napokig élet-halál között lebegett. A családot ’49 januárjában újabb csapás érte. Maderspach Ferenc –Károly öccse– honvédtisztként harcolt Damjanich seregében. Azonban nem a háború, hanem egy tüdőgyulladás végzett vele. Haynau azonban kíméletlenségének újabb tanúbizonyságát adta: nem jelentett neki gondot egy halott megbüntetése sem, a 8 hónapos holttestet ki kell ásni és felakasztani! Persze ezt is bírósági tárgyalás és ítélet nélkül vitték véghez

Maderspach Károly az iszonyú lelki teher alatt, valamint azért, hogy a további megtorlásoknak elejét vegye, önkezével vetett véget életének.

Maderspach Károlyné egész életében küzdött azért, hogy elégtételt kapjon az őt ért gyalázatért, a családját ért szörnyű sérelemért, szeretett férje elvesztéséért.

A meghurcolt asszony öt árván maradt gyermekét felnevelve 1880-ban hunyt el.

Emlékét Ruszkabányán és Budapesten (a Fiumei úti sírkert 1848-as parcellájában) is tiszteletben tartják, hisz' mindkét helyen emlékművel állítottak a Maderspach család tiszteletére.

Hajtsunk fejet mi is előttük!

Pécel, 2010. szeptember 25.                                          

                                     Csontos Tamásné

Megjelent az ESE-Híradó Pécel-Isaszeg-Gödöllő Kulturális és Közéleti havi lap

2010. október számában

www.egymast-segito.hu