- Megfogalmazná nekünk, hogy valójában ki volt, mit illenék tudnunk Fabini Teofil Jánosról? Miért éppen az Ő nevét választották az alapítvány névadójának?

Gratulálok. Tudja, hogy nehéz engem szóra bírni, így hát gondosan és meggyőződésem, hogy tudatosan egy nagyon ravasz kérdéssel kezdte.

Fabini Teofil Jánosról valóban keveset tudnak az emberek, már akik egyáltalán hallottak róla. Az erdélyi szász családban harmadik gyermekként született fiú, orvosi tanulmányai befejeztével Bécsben tanulta a szemészetet Beer tanítványaként. 1816-ban megvédte disszertációját és e miatt szemész „ordináriussá” egy évvel előbb nevezték ki, mint tanítómesterét. A pesti egyetemen, a sebészettől és szülészettől elsőként különváló szemészeti tanszék vezetésével 1817-ben bízták meg. 1838/39-ben az orvosi kar dékánja, 1845/46-ban az egyetem rektora. Harminc évig, haláláig állt a tanszék élén és minden erejét és tudását a szemészet, önálló tudományággá fejlesztésének szentelte. Tudós kollegái „a magyar szemészet atyjának” nevezik.

Azt mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác „az anyák megmentője”, azt tudja-e a hétköznap embere, hogy Fabini Teofil János „a magyar szemészet atyja”? Nem, pedig az ő tankönyvéből, - melyet több nyelvre lefordítottak - tanítottak Németországban, Olaszországban, Hollandiában és természetesen a Monarchiában.

Méltánytalanul felejtették el őt, ezen próbálunk változtatni. Tettük ezt akkor, amikor emléktáblát helyeztünk el Budapesten, a Zrínyi u. 9. számú házon - melyet Hild József épített számára – és amikor az Alapítvány névadójául választottuk.

- A névazonosság múltba nyúló családi kapcsolatra enged következtetni.

Valóban létezik családi kapcsolat, azonban Fabini Teofil János testvére volt az én közvetlen felmenőm.

- Egyáltalán hogy épül fel egy ilyen alapítvány? Mikor kezdték? Honnan indultak?

Én azt hiszem egy alapítvány szervezetét, felépítését a „nagysága”, működését pedig a vonatkozó törvények és egyéb jogszabályok határozzák meg. A többi kérdést talán fordított sorrendben célszerű megválaszolni.

Sümegen élt és dolgozott egy szemész főorvos, Dr. Angyaláti Enikő, aki már 15 évvel ezelőtt azon fáradozott, hogy a sümegi Püspöki Palotában létrejöjjön egy kántorképző a vak gyerekeknek. (Itt jelent meg a zene!) Ez akkor sajnos nem valósult meg számos akadály miatt. Később, amikor e szándék a tudomásomra jutott, elhatároztam, hogy ezt a nemes és egyben nagyszerű gondolatot támogatom és mint már korábban is említettem, így valamiféle emléket állíthatok Fabini Teofil Jánosnak az Alapítvány létrehozásával. Ez az időpont egyébként véletlenül a névadó halálának 150-dik évfordulójára esett, az Alapítvány 1997-ben jött létre. Jövőre jubilálunk, ha megéljük.

- Természetesen megpróbáltam minél több adatot, információt elolvasni, megkeresni munkájukról. Azt tapasztaltam, hogy rendkívül sokrétű, nagyon sok irányban, de mindenhol a segítőkészség, a vak és gyengénlátó fiatalok segítése a céljuk. Ugyanakkor azt is tudom, hogy gyakorlatilag minden az Ön kezében összpontosul. Vannak azért ebben a sok szálon futó tevékenységben munkatársai?

Valóban az Alapítvány tevékenysége igen sokrétű, de egy célt szolgál, - ahogy Ön is mondja -, a vak, gyengénlátó és szembeteg gyermekek és fiatalok segítése. Természetes, hogy nem mindenkinek ugyan olyan segítségre van szüksége és a segítség akkor hatékony, ha az igényekhez igazodik, azokat szolgálja, nem pedig egy-egy erőltetetten meghirdetett program szívtelen végrehajtását.

Ha van rá mód, egy példát mondanék. Van egy programunk, ez persze nem erőltetett, mert valós igényt elégit ki és amelyik klinika nem kívánt részt venni benne, - volt ilyen -, azt kihagytuk. E program során a nagyobb gyermekszemészeti rendelőket egy olyan berendezéssel látjuk el, mely az ifjú páciensek „szemészeti állapotát” kíséri figyelemmel és megbízhatóan, gyorsan dokumentálja. Nagy öröm egy ilyen berendezést átadni, képzelje el, hány gyereknek segítünk ezzel, ha közvetve is.

De talán még ennél is nagyobb boldogság volt, amikor egy vidéki Családsegítő Szolgálat telefonos megkeresésére, egy majorban élő gyereknek szemüveget vettünk, hogy iskolába tudjon járni. A fiú még a buszhoz sem tudott kimenni nélküle. Ha jól emlékszem 7-8 gyerek van a családban. (a szemüveg pedig törékeny).

Lehetőségeink szerint a gyermekszemészek szakmai továbbképzését támogatjuk, egy szakirányú CD-t is kiadtunk a Magyar Gyermekszemészek és Stabologusok Társasága kérésére.

- Olvastam pályázati felhívásokat, melyekkel a fiataloknak igyekeznek segítséget kínálni a továbbtanulásukhoz. Tudom, hogy fiatal művészek közönség előtti fellépéséhez teremtenek lehetőséget. Csak én érzem úgy, hogy valami különös kötődés kapcsolja ezt a munkát a fentieken túl a zenéhez is?

Igen, a TÖD, tanulmányi ösztöndíj. Amikor az Alapítvány megkezdte működését, különböző szakmai szervezetek segítségével, felmértük, hogy mire van ténylegesen szükség. 14 éves korig az állam példamutatóan gondoskodik, első sorban a vak és gyengénlátó gyerekekről.

A középiskolások és a felsőoktatásban részt vevők integrált képzésben tanulnak, gyakorlatilag támogatás nélkül.

A feladat tehát adott volt. Már nyolcadik alkalommal, évente 5-7 ösztöndíjat tudunk adni. „Tudunk adni”! itt álljunk meg egy pillanatra; Nagyon fontos tudni, hogy nem mi adjuk, hanem az Alapítványt támogató magánszemélyek, gazdasági társaságok. Itt is köszönet érte. Az ösztöndíjon kívül szakképzést és nyelvtanfolyamot is szoktunk támogatni, sőt pályakezdéshez, már fazekaskorongot is kapott pályázó.

Azt hiszem most értünk a zenéhez. Volt egy pályázat, melyben a támogatást a pályázó, hárfatanuláshoz kérte. Az Alapítvány egy hárfát bérelt részére több éven át, és akkor merült fel a gondolat, hogy a fiatalember bemutassa mit tanult a négy év alatt. Ebből az ötletből született az első „EGYÜTT” hangverseny a Zeneakadémia nagytermében, 2003. februárjában.

- Minden koncerten ott van személyesen. A Nádor teremben ugyanúgy, ahogy a rádió Márványtermében tartott koncerteken és akár Pécelen a Ráday-kastélyban is. A jegyek és a plakátok szétosztását is Ön végzi, ha az alapítvány számát tárcsázom Ön veszi fel….. Odahaza szép nagy család várja. Hogy tudja megosztani idejét, energiáját ennyi önként vállalt munka és a család között?

A helyszíneket még kiegészíthetnénk a keszthelyi, nádasdladányi és fehérvárcsurgói kastélyokkal éppen úgy, mint a különböző templomokkal és művelődési házakkal. A plakátokat, szórólapokat és jegyeket pedig egyszerűen takarékossági okokból készítem én magam, de azért ehhez kapok némi segítséget. Mindig annyit vállalok, amennyit tisztességesen meg tudok csinálni, mert valóban, otthon is vár rám majdnem minden nap a „szolgálat”. Kilenc unokámat kb. tizenöt felé kell vinnem. Zongora-, trombita-, fuvola-, tornaóra, matematika tehetséggondozás, tenisz és hetente ötször úszóedzés, majd a hétvégeken verseny, Szombathelytől Nyíregyházáig. Örömmel teszem, örömet okoz.

- Néhány hét múlva karácsony. Lesz-e olyan programjuk amire érdemes lenne már most felhívni az olvasók figyelmét? Készülnek-e valamilyen kifejezetten karácsonyi hangulatú koncerttel?

Ha december, akkor Aranyharang. Kárászy Szilvia zongoraművész hasonló jellegű alapítványa minden év decemberében odaítéli az Aranyharang díjat, melyet ünnepélyes keretek közt adnak át, idén december 14-én a Művészetek Palotájában. Ezúton szeretettel meghívom Önt és természetesen a kedves Olvasókat erre a koncerttel egybekötött díjátadásra. Egy kis titkot elárulok, az előadáson fellép az UNGARIA zongoranégyes, mely tavaly Japánban a fogyatékosok első zongoraversenyén aranyérmet nyert. A négy vak zongoristát a Ráday-kastély közönsége már ismeri. (Megj: az UNGARIA zongoranégyest a közelmúltban a péceliek a Pont Tv műsorában is láthatták.) Ez az esemény számunkra ugyanolyan fontos, mintha a sajátunk lenne, mert nem az a cél, hogy rivalizáljunk más alapítványokkal, hanem, hogy közösen tegyünk a rászorulókért.

Bevallom őszintén a beszélgetés kezdeményezésekor az igazi célom az volt, hogy bemutassam Önöknek azt az embert aki, egy önzetlen, szép és nemes cél érdekében minden erejét beleadva dolgozik, szervez, intéz, ha kell plakátot, ha arra van szükség koncert-jegyeket készít és kézbesít. A szó legszebb és legmélyebb értelmében, nemcsak a hátán viszi, hanem teljes mértékben a szívén viseli a vak és gyengénlátó fiatalok sorsát. Bemutatni és büszkén megmutatni, hogy létezik ilyen. A büszkeségnek jelentős alapja van, hiszen az Alapítvány ajándékaként a péceli Szivárvány óvoda már használja a látásjavító eszközöket (játékokat), a „Zenés esték a Ráday-kastélyban” c. koncert-sorozattal pedig kisvárosunk kulturális életét emeli, igényesebbé teszi.

A fenti beszélgetésből megismerhettük a Fabini Teofil János alapítvány életét, feladatait, azonban lényegesen kevesebbet sikerült megtudnunk, Fabini Henrikről, aki mindennek a „mozgató-rúgója”. Ő nem szeret közönség elé állni, nem szereti ha a személyével foglalkoznak, csak egyszerűen végzi a dolgát, amit felvállalt.

Kedves Fabini Henrik István!

Tudom, meggyőződtem róla személyesen is, hogy munkája a koncertek utáni vastapssal közel sem ér véget, hiszen ha arra van szükség a fellépő művészeket is Ön szállítja. Ezeknek a fiataloknak a támogatása nem ér végett a színpadra jutás segítésével, hanem figyelemmel kíséri további életüket is.

Őszinte tisztelettel hajtok fejet magam és velem együtt gondolkodó barátaimmal együtt elhivatottsága, önzetlen és fáradhatatlan segítőkészsége előtt. Kívánom, hogy még nagyon sok olyan művészt kapjunk a magyar zenei életben, akiknek Ön segítette első lépéseit.

Köszönöm a beszélgetést!

Pécel, 2006. november 28.                           Csontos Tamásné

Megjelent az ESE-Híradó Pécel–Isaszeg–Gödöllô Kistérségi Kulturális és Közéleti Folyóirat 2006. decemberi számában
http://www.egymast-segito.hu/uploaded/contents/cont287/attachments/ese_1303126834.pdf