Már a koncert előtt találkoztunk a kapuban az édesanyjával és tanárnőjével sétálni induló ifjú művésszel. Tamás – mint mindig – most is kedves, szerény, egyéniségéhez illően váltott néhány szót az őt megszólító érkezőkkel.

Fent a kastélyban jóleső érzés volt tapasztalni, hogy Érdi Tamás neve „mágnesként” hat a komolyzene kedvelőire. Kicsinek, szűknek bizonyult a díszterem, pedig a péceliek zömmel csak itt a koncert előtt tudtak jegyet vásárolni.

Meglepetésünkre a zenei csemege előtt dr. Berecz Ágnestől, a Ráday-gyűjtemény igazgatójától hallgattuk meg a szokásos évi Gedeon-napi köszöntőt és beszámolót az eltelt egy év újabb, a Ráday-család életével kapcsolatos feldolgozott anyagairól.

Ezután a várt zenei műsor léphetett a középpontba. A koncert első részében Érdi Tamás vendégei, Sánta Jolán (mezzoszoprán), Andrássy Frigyes (basszus) és az őket zongorán kísérő Drágfi Kálmán Kodály- és Mozart- dalokat, áriákat adtak elő.

Nem vagyok „vájtfülű”, tehát kérem, ne várjanak tőlem szakmai kifejezéseket és szavakat, szakmai értékelést. Egy amatőr zenekedvelő gondolatait, érzéseit szeretném Önökkel megosztani, azokat, amelyeket a felcsendülő zene, a hangok, dallamok csalnak elő.

Az ismert Kodály-dalok után, bevallom, nekem a két énekesnek a Figaró házasságából énekelt Zerlina duettje tetszett leginkább. A két énekes ugyanis kedvesen, mosolygósan, pajkosan, haragosan és ismét mosolyogva eljátszotta az operának ezt a részletét. A koncert első részét az ünnepi megemlékezésre is tekintettel Schumann: Die Beiden Grenadierre c. műve zárta, mely borzongatóan szép volt, Andrássy Frigyes hangja megrázó erővel töltötte be a termet.

A lelkes közönség mindhárom művész előadását vastapssal köszönte meg.

A szünet után következett a várva-várt pillanat, amikor Érdi Tamás ült a zongorához.

Tamás játékáról, tehetségéről én nem írnék, inkább azt az érzést szeretném valahogy elmondani, ami a körülöttem ülők szeméből, mosolyából, arcáról sugárzott Tamás felé. Nem vagyok profi, nem tudom megítélni, hogy mit nehéz és mit könnyebb a zongorán megszólaltatni. Csak azt tudom, hogy amikor a saját fiammal egyidős törékeny fiatalembert meglátom a hatalmas zongora mögött, mindig picit összeszorul a szívem.... és amikor elkezd játszani, eltörpül minden egyéb, és csak a zene szól, és már nem törékeny, és nem a féltő-óvó érzés, hanem az ujjai által elővarázsolt hangok, dallamok csodálatos kavalkádja viszi, sodorja az embert. Az, hogy csodálatos dallamokat hív elő a zongorából, egy zongoraművésznél – azt mondják – természetes. Az elmúlt évek során kialakult szokásommá vált, hogy igyekszem úgy helyet választani koncertjein, hogy Tamás arcát is lássam közben. Számomra meghatározó, hatalmas élmény látni az arcán azokat a pici, fel-felvillanó mosolyokat, az örömöt, azt, hogy Ő maga is élvezi, amit csinál. Schubert a-moll szonátájával elfogult vagyok, az első Érdi-koncerten hallottam először élőben. Akkor nem láttam az arcát, csak a két, billentyűkön száguldó kezét. El nem feledhető élmény volt látni úgy is. Mozart-, Chopin-, Schubert-CD-it sokszor meghallgattam, mégis számomra így lesz teljes az élmény: a zene és a zenét közvetítő örömének láttán. Liszt és Debussy darabjai után természetesen a közönség kitartó vastapssal „követelte” a ráadást, a folytatást. Nem hiába tapsoltunk, hiszen Tamás visszaült a zongorához, és a Debussy Arabeszkje után kitapsolt következő ráadás a már jól ismert, de megunhatatlan Bartók: Este a székelyeknél c. darabja volt, melynek dallamaival ez az este is egy felfokozott hangulatú, örömzenéléssé változott.

Kanyarodjunk még vissza egy percre a bevezetőben olvasható névhez. Gondolom, velem együtt már sokan ismerjük a Fabini Teofil János Alapítvány nevét, de mit is takar ez a név? Azt tudjuk évek óta, hogy ennek az alapítványnak köszönhetjük, hogy a komolyzene kedvelői minden évben több alkalommal hódolhatnak ilyen irányú kedvtelésüknek az ő munkájuk nyomán. De mi ennek az alapítványnak a célja? Miért éppen ők vállalják úgymond a „kultúra követeinek” feladatát?

Internetes honlapjukon találtam ezt a rövid meghatározást: „FABINI TEOFIL JÁNOS Alapítvány célja: A vak, gyengénlátó és szembeteg gyermekek és fiatalok közvetlen és közvetett segítése a gyógyítás, oktatás, szakképzés területén.”

Az „EGYÜTT”-koncertek céljáról: „A Fabini Teofil János Alapítvány, hogy az épek és a fogyatékkal élők integrációját segítse, hangversenysorozatot rendez ZENÉS ESTÉK A RÁDAY-KASTÉLYBAN címmel…”

Igen rövid, tömör, és valljuk be, szívet melengető megfogalmazás. Illik ahhoz a személyhez, akire az Alapítvány programjain többször részt vevők talán nem is nagyon figyelnek fel. Pedig mindig ott van, kezében tartva a koncertek minden pillanatát, azok zökkenőmentes lebonyolítását.

Hölgyeim és Uraim! Bemutatom Önöknek Fabini Henrik urat. Szeretném megköszönni mindannyiunk nevében a péceliekért sok éve folyamatosan végzett, önzetlen munkáját. Megköszönni, hiszen évről-évre energiájának maximális bevetésével azon dolgozik, hogy nekünk csodálatosan szép, emlékezetes élményeket hozzon házhoz.

Vasárnap esti, vörösre tapsolt kezeimmel Fabini Henriket is ünnepeltem, mert a szép, élményekkel teli, szenzációs hangulatú estet neki is köszönhetjük. Tapsom egy szelete annak az embernek is szólt, aki soha nem szerepel nyilvánosan, soha nem áll közönség elé, mégis az ő áldozatos, segítőkész tevékenységének gyümölcsét élvezhetjük minden alkalommal.

És legyünk őszinték, mi péceliek – sajnos – csak az elismerő, megköszönő tapsunkkal honoráljuk Fabini Henrik és a Fabini Alapítvány kultúrát közvetítő szerepét, más „fizetőeszközünk” nincs. Így, azt hiszem, ez a legkevesebb, amit megérdemel.

Hazafelé baktatva, az egész este hangulatának hatása alatt azon gondolkoztam, hogy mit is jelentenek nekem ezek a zenehallgatással töltött esték. Ezen az estén Tamás lénye, zenéje által a koncert ideje alatt néhány órára sikerül feledni a napi problémákat, gondokat, és csak a jelen pillanat számít. Ezek az esték segítenek új erőt merítve továbblépni a szürke hétköznapokba. És ez napjainkban igen fontos segítség.

Bízom benne, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel. Sokszor lesz még alkalmunk Pécelen együtt hallgatni, tapsolni a következő „EGYÜTT” koncerten.

                                                                                        Csontos Tamásné

Megjelent az ESE-Híradó Pécel-Isaszeg-Gödöllő Kistérségi és Közéleti Folyóirat 2006. novemberi számában!