A legaktívabb a „Három Tenor” között – habár nem a legfiatalabb.Domingo január 21.-én ünnepli 65. születésnapját. A spanyol énekes még mindig az egyik legkeresettebb vendégművész a világ opera szinpadain, ezen kívül karmester és két opera intendánsa. Domingoval Bécsben találkoztunk és beszélgettünk vele a régi szép időkről és a veszélyekkel teli jelenről. W am S: Domingo úr, 65 éves lesz. Mondja meg, de minden szerénykedés nélkül, lehet egyáltalán egy operaénekes sztár ? Domingo: Nemrég találkoztam egy asszonnyal a londoni repülőtéren, aki felismert. Azt mondta nekem: Domingo úr, üdvözölje a nevemben Carreras és Pavarotti urakat és Maria Callas-t. Először meghökkentem, de azután nevettem. A repülőn azt gondoltam, jó dolog, hogy némely hang egyszerűen halhatatlan. Maria Callas sztár volt! W am S: Őt nyilvánosan ünnepelték és elitélték. Az ön kollegáját Luciano Pavarotti-t az alábbi szavakkal írták le a szinpadról „kövér ember nem tud énekelni” Zavarja ez Önt? Domingo: Természetesen. De ez a mi globalizált világunk igazságtalansága. Egyik oldalról megteremti a tömegkommunikációt, másrészt azonban mindig csak egyes személyekre koncentrál. A nyomás növekszik. Egy bemutató után nemcsak a közönség tudja, hogy hogyan énekelt valaki,hanem az egész internet. Ma már nem engedheti meg magának az ember, hogy három estén át rosszul énekeljen. Akkor leírják a szinpadról. Olyanok vagyunk, mint a Forma-1 pilótái: 360 km/órával a kanyarban, és vagy kiröpül az ember, vagy ünneplik. W am S: A közvélemény gyakran összekeveri az énekest a szinpadi operakarakterrel. Bosszantja ez Önt? Domingo: A színpadon valószerűtlen karaktereket alakítunk, akiknek a szépsége főleg a tragédiájukban rejlik. Az opera egyik alapszabálya, hogy akkor a legmegindítóbb, ha szomorú. De a való életben a szomorú dolgok ritkán szépek.Azért megyünk az operába,hogy szenvedjünk, hogy éppen azt csináljuk, amit az életben nem akarunk. W am S: Tehát pénzt adunk ki az aspirinre, hogy ne legyen fájdalmunk, de az operában pénzt fizetünk azért,hogy szenvedjünk. Domingo: Látja, egy „bolond” művészettel állunk szemben. De az opera sosem a valóságot ábrázolja. Legfeljebb ideálokat mutat be nekünk. Ezért nem értékelem az olyan rendezést, amely a jelen világunkban játszódik és valósággá lesz. W am S: Úgy gondolja, hogy a „rendezői szinház” nem a megfelelő út? Domingo: Miért jönnek az emberek az operába? Azért,hogy a mindennapokat elfelejtsék! Olyan világot keresnek, ahol nevetnek és szenvedhetnek – természetesen a privát életükön kívül. W am S: Szokott Ön csak úgy, vagy örömében énekelni? Domingo: Természetesen. W am S: Ez meglep. Az opera nem egy társadalmi, politikai művészet? Vegyük a Nabucco-t. Domingo: De a Nabucco semmit nem mond a mi jelenlegi konkrét politikánkról, semmit George W.Bush-ról, vagy Angela Merkel-ről.Az opera egy tanmese a politikáról. W am S: Ön tehát nem akar semmi konkrét áttételt az operából a mai életbe. Ön azonban beleveti magát a modern zenébe. Hogy illik ez a kettő össze. Domingo: Nem problémamentesen. Nehéz lett olyan operát komponálni, ami maradandó. Jó esetben megéri a bemutatót, kap néhány pozitiv kritikát és ezután eltünik a süllyesztőbe. Az abszurd az, amikor operákat, melyet a közönség ünnepel, a kritika többnyire lehúz azért, mert egyszerűen csak szépek. W am S: Félünk a pátosztól? Domingo: A fiam zeneszerző és szívesen írna egy operát Puccini stílusában. De mondja el ezt valaki manapság egy újságírónak, vagy egy intendánsnak. Azonnal kidobnák. Én személy szerint szívesen látnék egy operát ,ami Pucci stílusában íródott. És azt hiszem lenne közönsége is. De ezt már az előkészületek idején megakadályoznák. W am S: Ön nem erősebb a sajtónál, mint sztár, intendáns? Domingo: Az emberek olvassák az újságokat, és ezzel szemben nincs esélyem. Szívesen vennék egyszer egy jó librettót, ami egy Csajkovszkij-Puccini keverék. Mindenki szereti Tosca-t, Manon Lescaut-t – ezt a fajta zenét miért nem komponálják már? W am S: Mert Giacomo Puccini már megkomponálta. Domingo: Nem, mert félünk, attól a véleménytől, hogy a mű régiesen hangzik. W am S: De vannak más példák is. Luciano Berio fejezte be a Turandot utolsó felvonását. Domingo: Éppen most adtam megbízást az opera 3. felvonásának új változatára. Szeretném, ha a kínai zeneszerző Tan Dun ezt megírna a Los Angeles-i operának. W am S: Tehát vannak még zeneszerzők. Hogy áll a helyzet az énekesekkel? Az Ön utódjai miért nem olyan híresek,mint Ön ? Domingo: A probléma nem az, hogy kevés az énekes. Túl sok van! Nehéz maguknak nevet szerezni. Amióta a keleti államok kinyitották kapuikat óriási a konkurrencia Bulgáriából, Oroszországból, Ukrainából. De mindig ezt akartuk, és értelmetlen lenne most azt mondani: „Ó, a hírnevünk forog kockán, húzzuk fel ismét a vasfüggönyt” W am S: Az operának tehát nincsen szüksége sztárokra? Domingo: Az remek,hogy az emberek nem három fickóért mennek az operába, hanem mert Bielefeldben vagy Bloomingtonban, Chicagoban vagy Pekingben egyszerűen az operát akarják élvezni. Elég a jó énekes, hogy mindezeken a helyeken egyidejüleg remek operát adjanak elő. Ezen kívül az opera is a piac szabályai szerint működik. Minél nagyobb a kínálat, annál alacsonyabbak lesznek a jegyárak. Ez az én álmom, hogy mindenki megengedhesse magának az operát. W am S: Dehát Domingo úr, nagy koncerteken Ön is sok pénzért énekelt. Domingo: És ez is helyes volt. Még most is kapok leveleket emberektől. akik köszönetet mondanak. Ők az opera világát a „Három Tenor”-on keresztül ismerték meg és időközben bérletet váltottak valamelyik operaházba. Mi kellő időben a megfelelő érdeklődést keltettük fel. W am S: A nemzetközi hanglemeziparnak ez aligha segített – ez a padlón hever. Domingo: De majd ismét eljön az idő. Már most megfigyelhető, hogy több ember jár az operába. Ebben az évben csak nekem három lemezfelvételem lesz. Puccini: ”Edgard”, Isaak Albanez: „Pepita Jimenez” és Richard Wagner: „Parsifal”. W am S: Wagnertől nemrég vette fel lemezre a „Tristan és Isolda”-t. Mi tetszik Önnek ebben a német „világvége” zeneszerzőn? Domingo: Én a francia és az olasz repertoárból jöttem. Ez segít, hogy egy egyéni megközelítést találjak. Sosem volt az a célom, hogy Wagnert énekeljek. A Lohengrin-t nagyon korán énekeltem, de a karakter nem érdekelt engem és el voltam foglalva sok más operával. Aztán felfedeztem Richard Wagner műveiben a szépséget – Lohengrinben és a Parsifalban. Ezekre az operákra másképpen reagálok. Nem mondom, hogy jobban vagy rosszabbul – csak másképpen. Talán mediterán módon. W am S: Ön az opera nagyon sok területén tevékenykedik: mint énekes, karmester, és operaigazgató. Domingo: Csak a vágyaimat valósítom meg. Szüleim Mexico-ban zarzuela társulatot vezettek. Nekem ez nagyon imponált. A karrierem során különösen két dolgot akartam: a fiatal énekeseknek segíteni és saját operaházat vezetni. Még midig bámulatba ejt, amikor egy bemutató van, hogy milyen sok ember dolgozik egy operán. Ez egy hatalmas család. W am S: Abba fogja hagyni az éneklés mielőtt „leírják” Önt a színpadról? Domingo: Ha ezt nem holnap kezdi el, akkor megigérem,hogy : igen