A szaloncukor, amely akár hungarikum is lehetne hagyományos magyar édesipari termék selyem- és sztaniolpapírba csomagolt, csokoládé-bevonatos cukorka, amelyet a karácsonyfa díszítésére használnak.

A szaloncukor „ősének” tekinthető fondant-cukorkáról már XIV. századi francia feljegyzések is tesznek említést. Azzal kapcsolatban, hogy a fondant cukorka hogyan került Magyarországra, megoszlanak a vélemények. Egyes feltevések szerint a XVII. században egy francia cukrász, Pierre Andre Manion vitte magával a fondant cukorka készítésének titkát Németországba, ahonnan az hazánkba jutott. Más források szerint a török édességkészítők, már itt Magyarországon is állítottak elő fondantszerű terméket, amit gyümölccsel ízesítettek.

A reformkorban már nemcsak a karácsonyfa hódított, de francia mintára, a főúri házak és tehetős polgárok házainak fogadó szobáit „szalonoknak” kezdték elnevezni. A szalonokban, a vendégvárásához rendszerint volt egy kis cukorka is tálakra kihelyezve, amely később díszként felkerült az itt felállított karácsonyfákra is. Jókaitól tudjuk, hogy családjában az 1870-es évektől vált rendszeressé a karácsonyfa „szalonczukkedlivel” való díszítése. A cukorka neve a német Salonzuckerl szóból ered. A korabeli karácsonyfa állítók a gyümölcsök és szaloncukorkák mellett habcsókot és mézeskalácsot is akasztottak a fára. Ez a szokás a mai napig él, de a napjainkra a diót és az almát lassan kiszorították az üvegdíszek.

Ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. A XIX. század első felében már ismerték és készítették a fondant alapú cukorkákat, például a Wikus-féle üzemben. Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat.

A karácsonyfa állításának szokását tehát nyugatról vettük át, de a szaloncukor felhasználása a fenyőfa díszítéséhez döntően magyar szokás, amely a kezdetekben a volt monarchia más országaiban is csak szórványosan volt divatban.

A szaloncukor receptje már megjelenik a XIX. század végi receptkönyvekben. Kugler Géza 1891-ben megjelent „Legújabb nagy házi cukrászat” c. könyvében már 17 féle szaloncukor receptet ajánl. A karácsonyi cukrász mintakönyvekben pedig a különböző habcsókok, csokoládé díszek mellett sokféle formájú és díszítésű szaloncukrot is kínáltak. A szaloncukrokat először selyempapírba csomagolták, s erre került a színes sztaniol papír. A cukorkák igényes és tetszetős csomagolása érdekében, a cukrászok külön sztaniol papír mintakönyvet is készítettek, amelyből a vásárló a neki tetsző színárnyalatba csomagoltathatta karácsonyi szaloncukorkáját. A selyempapírra szokás volt kis képecskéket ragasztani, a végét pedig szaloncukor rojtozó géppel „rojtozták” a cukrászok. Budapesten és vidéken, a nagyobb cukrászdákban a két világháború között karácsony előtt saját készítésű szaloncukorral díszítették fel a karácsonyfákat, melyekből rendelni is lehetett.

A XIX század végétől a cukrászok mintakönyv alapján készítették a szaloncukrot a kívánt ízűre, burkolatúra. A kiválasztott fajták elegáns csomagokban kerültek a vásárlókhoz. A híres fővárosi cukrászdák nem engedhették meg maguknak, hogy ne legyen egy saját titkos szaloncukorreceptjük, nem beszélve a rengeteg családi receptről. Így a "hőskorban" is legalább annyiféle szaloncukrot lehetett kapni, mint manapság. 1891-ben Hegyesi József "magyar-franczia szakács és vállalkozó" már tizenhétféle szaloncukorreceptet említ. A legnevesebb cukrászdákban napi 25-30 kg csokoládét is felhasználtak a karácsonyi forgalom időszakában.

A szaloncukor gyártásának gépesítése Magyarországon több cég nevéhez is köthető. Gőzgépekkel felszerelt csokoládégyár, amelyben már szaloncukrot is gyártottak 1883-tól üzemelt a Szentkirályi utcában, Gerbeaud és Kugler csokoládé gyára pedig 1886-ban kezdte meg működését.

Ma gyakorlatilag csak a magyarok aggatnak a karácsonyfára szaloncukrot, így ez a termék hungarikumnak tekinthető.

Hajdan a cukrászdában vásárolt szaloncukor a tehetősebbek kiváltsága volt. Vállalkozó kedvű háziasszonyok ma is elkészíthetik a család részére a régi recept alapján saját, egyedi karácsonyi édességüket.

Íme nagyanyáink legegyszerűbb receptje:

Hozzávalók: 1 kg (barna)cukor, 3 dl víz, ízesítő anyagok: darált dió, kakaó, mogyoró, marcipánmassza, kókusz, citrom. Bevonáshoz: csokoládés tortabevonó.

A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt, mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot fújnánk. Ha ez sikerül, akkor már megfelelő a cukor állaga. A masszát öntsük vízzel kiöblített porcelántálba, öntsünk a tetejére is egy kis vizet, és tegyük hideg helyre. Amikor már nem meleg, akkor fakanállal keverjük addig, amíg hófehér pép nem lesz belőle. A pépet osszuk annyifelé, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük hozzá az ízesítőket. Ezután egy kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm vastagságban. Amikor megdermedt a cukor és már vágható, akkor vizes késsel vágjuk kis téglalap vagy kockaformákra. Ha szeretjük, vonjuk be csokoládéval. Selyempapírt és színes csomagolókat vágjunk méretre, rojtozzuk be szélét, és csomagoljuk be a cukorkákat.

(a receptet az origo.hu oldalról másoltam)

Pécel, 2010. november 28.

Örömteli, sikeres készülődést kívánok az ünnepekre!

Csontos Tamásné

Megjelent az ESE-Híradó Pécel–Isaszeg–Gödöllô Kistérségi Kulturális és Közéleti Folyóirat 2010. decemberi számában

http://www.egymast-segito.hu/uploaded/contents/cont270/attachments/ese_1302160397.pdf