Csak néhány érv.

Már kicsi gyerekkorától színpadra lépett. Szülei zarzuela-énekesek voltak, mellettük nőtt föl. 1941-ben született Madridban, ám a család 1949-ben Mexikóvárosba költözött. Domingo az ottani Zenekadémián tanult éneklést és karmesterséget. Nagyon korán, 18 éves korában debütált az operaszínpadon, a Rigolettóban Borsát énekelte, egy évvel később pedig első Verdi-főszerepét, a Traviatat Alfrédját. Ezt sokan nem hiszik el, és úgy gondolják, Domingo valójában pár évvel korábban született, mint a lexikonok mondják. Akármi is az igazság, most fogja ünnepelni énekesi pályafutása 50. jubileumát, ami az operaműfajban páratlan dolog. Bécsben és Berlinben lesz gálahangverseny, az ünnepelt az Álarcosbál III., a Traviata II. és a Simon Boccanegra III. felvonásában lép föl. Nem éppen gyógyprogram, egy negyvenes baritonnak is becsületére válna, ő pedig idén 76.

Honlapja szerint 147 szerepet énekelt el színpadon vagy lemezre, mintegy 3800 estén lépett föl. Ráadásul ezek a szerepek rendkívül változatosak. A lírai, időnként koloratúrás Don Ottaviótól (Mozart: Don Giovanni), Nemorinótól (Donizetti: Szerelmi bájital) Nadirtól (Bizet: Gyöngyhalászok) Otellóig és Sámsonig terjednek. Az is egyedi, hogy a hagyományos olasz-francia repertoár mellett többször keltette életre színpadon németül Wagner hőseit, Lohengrint vagy Parsifalt és lemezre vette a Tannhausert és a Trisztánt.

Vajon hogyan képes Domingo ilyen szélsőségekre, amelyekre soha egyetlen tenor sem vállalkozott? Fiatalabb korában baritonnak tanult, később képezte át magát tenorrá. (Nem véletlen, hogy az utóbbi években áttért a bariton szerepekre.) Hangja bársonyos színű drámai-spinto tenor. Ám ehhez képest meglepően hajlékony, ereje és sötét tónusa pedig lehetővé teszi, hogy a hősi szólamokat is kitöltse. Domingo zeneileg igen magasan képzett énekes, talán a legmuzikálisabb tenor, aki valaha énekelt. Magas, sportos alkatú, jóképű férfi, egyben kitűnő színész, aki olyan homlokegyenest ellentétes karakterekben tud hiteles lenni, mint egy málészájú parasztfiú (Nemorino), vagy egy féktelen temperamentumú mór hadvezér (Otello).

Nagyszerű képességein és kitűnő fölkészültségén túl azonban van még legalább három dolog, ami Domingót Domingóvá teszi, és a többi énekes fölé emeli: az átélés hatalmas ereje, a művészi intelligencia és ízlés magas foka, valamint személyiségének ereje.

Ugyanakkor Placido Domingo sokkal több, mint operaénekes. Először is karmester. Barátjával, a nagy amerikai baritonnal, Sherill Milnessel a 70-es években készítettek egy lemezt, amelynek egyik oldalán ő tenoráriákat énekel, s a zenekart Milnes vezényli. A másik oldalon baritonáriák hangzanak föl, s a pálca Domingo kezében van. Azóta is rendszeresen dirigál operaházakban és koncerteken. Többek között A denevért, A puritánokat vagy a Toscát vezényelte – Londonban, New Yorkban és Bécsben, a jövő évadban padig az operák operáját, a Don Giovannit vezényli a MET-ben.

Domingo lelkes focirajongó, nagy Real Madrid-drukker. Ha egy lelkes színpadi taps és egy Real-gól között kellene választania, az utóbbira szavazna. Így aztán amikor az 1990-es olaszországi labdarúgó VB-n együtt akarták fölléptetni a világ három legnagyobb tenorját, nyomban igent mondott. A három tenor koncertek hagyománnyá váltak és akkora sikert arattak, hogy az operaműfajt azok is megszerették, akik korábban hallani sem akartak róla. (Amikor az első ilyen hangversenyen Pavarotti elénekelte zárószámként a Nessun dormát, akkora volt a siker, hogy muszáj volt kitalálni valami ráadást. Domingo ötlete volt, hogy énekeljék el ismét a híres Kalaf áriát, s a színfalak mögött nyomban föl is osztotta a szólamokat.)

De az is Domingo volt, aki az 1985-ös nagy mexikói földrengés idején lemondta minden föllépését és azonnal a helyszínre utazott, hogy részt vegyen a mentésben. Utána persze jótékonysági koncerteket is szervezett az áldozatok megsegítésére, de tevékenyen részt vett tenor kollégája, José Carréras akciójában is, aki a leukémia kutatásáért szervezett hangversenyeket, miután kigyógyult ebből a súlyos betegségből.

Pályafutásuk végén, vagy késői korszakában énekesek gyakran vállalnak operaigazgatói funkciót. Domingo azonban a 2000-es években egyszerre igazgatta a Washingtoni és a Los Angelesi Operát. Utóbbinak még mindig ő a vezetője. Ebben az időszakban komoly tervek születtek, hogy Amerikában is bemutassák Erkel Bánk bánját. Marton Éva Gertrudiszával és Rost Andrea Melindájával jó esély lett volna a sikerre, bár maga Domingo ekkor már nem vállalkozott volna a címszerepre. A terv sajnos nem valósult meg.

1993-ban alapította meg az Operália nevű nemzetközi énekversenyt, ahol olyan nagyságok tűntek föl, mint Szonya Joncseva, Joyce di Donato, Rolando Villazon vagy Erwin Schrott. A mester arra is gondot fordít, hogy az ifjú tehetségekkel közös koncerteket adjon.

Pályájának első szakaszában Placido Domingóért versengtek a világ legnagyobb operaházai, Milano, London, Bécs, Párizs, New York, Verona vagy Salzburg, ezért Magyarországra inkább csak a lemezei jutottak el. 1973-ban az Erkel Színházban énekelt egy bombasikerű Toscát. Legközelebb 1986-ban egy Aidára sikerült lekötni. Ott voltam azon az előadáson. A tenor fáradt volt, nehezen kezdett. Nyitó áriája csak közepesen sikerült. Ám a közönség hatalmas és forró ünneplésben részesítette, amiből erőt merített, egyre jobban énekelt, s a végére partnereivel, Tokody Ilonával és Jelena Obraszcovával ihletett, gyönyörű előadást produkáltak. Ez is Domingo: aki a „kis” Budapesten gyöngébb formában nem dobja az előadást, hanem küzd, föltöltődik a közönség felé sugárzó szeretetéből, és végül elsöprő diadalt arat.

Domingo soha nem tartozott a bombabiztos magasságú tenorok közé. Egyik könyvében nyíltan elmondja:

…a Manonban, a Faustban vagy az Otellóben a magas C-ket megéneklem, a Bohémélet vagy a Trubadúr áriáit azonban transzponálom – (fél, vagy egy hanggal lejjebb énekli – a Szerk.)

Idősebb korban az énekeseknek leggyakrabban a magas hangjaik kopnak el. Ezért 2003-ban Domingo úgy döntött, hogy áttér a bariton szerepek éneklésére. 2009-ben Simon Boccanegra címszerepében debütált Berlinben. Ezt a szerepet azóta többek között New Yorkban, Milanóban és Bécsben is alakította.

Még tenor koromban kitaláltam, hogy egyszer majd a karrierem befejezéseként szeretném elénekelni a Boccanegrát, mert olyan mély és gyönyörű karakter.

Csak egy dologban tévedett. Ez nem pályafutásának végét jelentette, hanem egy új, bariton-korszak kezdetét. Azóta volt többek között Rigoletto, Nabucco, Macbeth, Gianni Schicchi, Luna grófja A trubadúrban, Giacomo a Giovanna d’Arcóban Posa márki a Don Carlosban vagy Germont a Traviatában. Pikáns helyzet, hogy ezekben a darabokban korábban kivétel nélkül énekelte a tenor főszerepet is, így a történetet belülről, bár kissé más szemszögből ismeri. A Traviatából kitűnő lemezt készített Carlos Kleiberrel, a nagy karmesterrel és egy filmet is, amelyet Franco Zeffirelli rendezett. Régebben a forrófejű, szerelmes, lázadó fiú volt, most a higgadt, aggódó és erősen nyárspolgár apa lesz.

1986 óta Domingo többször is föllépett Magyarországon. A Három tenor koncertsorozaton (José Carrérassal, Rost Andreával és Diana Ross-szal), a budapesti Operabálon és több koncerten. Teljes operaszerepet azonban azóta nem énekelt. A Pannon Filharmonikusok több hangversenyén is közreműködött, többek között az Operália 2009-es koncertjén. A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa-program felvezető éveiben 2008-ban az Expo Centerben, majd pedig 2009-ben a Szent István téren adott nagy sikerű koncertet Pécsen. Tavaly – sok híres egyetem után – a Pécsi Tudományegyetem is Honoris Causa doktorává fogadta. Valószínűleg ezért is fogadta el a meghívást, hogy június 24-én a zenekarral énekelje el Verdi Traviatájának Germontját a pécsi Expo Centerben. Violettát az a Marina Rebeka énekli, aki pár éve egy mantovai élő Rigolettó-közvetítésben volt a partnere. Az előadást Nagy Viktor rendezi.

Az előadás része a városban először megrendezett Domingo Classic Fesztiválnak. A június 22-i nyitókoncerten a Metropolitan Opera művészei, Angel Blue szoprán, Jünpeng Vang bariton, Soloman Howard basszus mellett Joshua Guerrero tenor és a Pécsi Balett szólistái lépnek színpadra Eugene Kohn vezényletével, a Pannon Filharmonikusok közreműködésével. A záróeseményen, június 25-én a spanyol Antonio Gades együttes Carmen című produkciója látható.

A Traviata is jól mutatja, hogy a tenor és bariton között nem csak zenei, hangmagasságbeli különbség van. A tenorok az operában legtöbbször szerelmes fiatalemberek, nagy eszményekkel, olykor naivitással. A bariton sokkal változatosabb szerepkör. Aggódó apát, furfangos cselszövőt ugyanúgy találunk köztük, mint gonosz bajkeverőt és legtöbbször vesztes szerelmi vetélytársat. Noha Domingo mindig vonzódott a bonyolultabb lelkivilágú hősökhöz, az új szerepkör nemcsak hangilag, de művészileg is komoly kihívást jelent neki.

Lenyűgöző az a teherbírás és művészi kíváncsiság, ahogyan még ma is dolgozik. Vannak, akik fanyalognak Domingo bariton-karrierjén. Noha művészi igényességét elismerik, de a hangot túl világosnak tartják, tenorként szeretik igazán. Kétségtelen, hogy nem minden bariton-hős áll neki egyformán jól neki, de a közönség ma is imádja, és alig akad az operaszínpadon hozzá hasonló fajsúlyú művész. Minden fellépését a nagyság légköre hatja át.

Aki teheti, fürödjön meg ebben az élményben!

Megjejgyzés: ha véleményed nem azonos a cikk írójának véleményével, itt megírhatod közvetlenül https://librarius.hu/2017/06/20/a-tenor-aki-mar-bariton-es-a-neve-vasarnapot-jelent/

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés